Segítség endometriózis műtét után

Nehezen, lassan megy minden. Erőfeszítésekbe telik, hogy felkeljünk az ágyból, és néha még a léptek is gondot tudnak okozni. Az eleje a legnehezebb talán, de tudjuk fokozatosan jobb lesz majd, igaz addig kell a segítség, mert nélküle sokkal nehezebben boldogulnánk.

Felkészülünk mindenre, amire csak lehetséges egy endometriózis műtét után. Viszont vannak olyan dolgok, amikre nem tudunk úgy felkészülni, hogy segítséget ne igényelnének. Nem éppen a topp formánkat fogjuk hozni műtét utána, így ezek teljesen érthető dolgok. Kevesen ismerik be, hogy a segítség jó és nélküle nem igazán boldogulnánk ezekben a nehéz időszakokban. Nem szégyen, ha támogatásra szorulunk és hogy vannak bizonyos korlátaink. Merjünk segítséget kérni! Merjünk róla beszélni és köszönjük meg azt, hogy van kire támaszkodnunk ezekben a helyzetekben.

Köszönöm, hogy mellettem voltál, hiszen nélküled nehezen ment volna minden!

Elsőre úgy tűnhet, hogy uuu minek kell nekünk a segítség, de menet közben jövünk csak rá, hogy mekkora szükség is lehet egy támogató kézre. Oké biztosan vannak igazi harcosok, akik ezt az egészet egymaguk is tök jól tudják csinálni. Nekik hatalmas nagy gratuláció, de sajnos szerintem többen vagyunk a másik táborban, ami nem baj. Rengeteg terhet letud venni rólunk a támogatás, és mellette van időnk arra, hogy a felépülésre koncentráljunk. Nem kell puhánynak hinni magunkat, csak azért, mert egyből nem megy minden, vagy idő kell vissza szokni a normális életünkhöz. Ez mind egy normális folyamat része, amin számtalan beteg megy keresztül. Az első pár hétben nagyon jó hatással van ránk a segítő kéz és tehermentesít minket bizonyos feladatok alól. Tudom sokatoktól jöhet a kérdés, de mégis miben kellhet a segítség?

Például ezekben:

Öltözködés: Hatalmas nagy segítség tud lenni, főleg a nagy hasi vágásoknál, ha nem nekünk kell hajolgatni, hanem van mellettünk valaki, aki ezekben is segít. Nem könnyű a zokni és cipőfelvétel az elején. Néha még az öltözködés is gondot tud okozni.
Háztartás vezetése: Főzés, mosás, takarítás és bevásárlás. Olyan dolgok, amik az elején nagy terhet jelenthetnek és jobb átadni másnak. Segítőnk mellett lehetünk és instrukciókkal ellátva tudjuk segíteni, ezekben a munkafolyamatokban. Nálunk ez úgy működött, én ültem és mondtam a férjemnek mit hogyan kell csinálni. A végére elég jól belejött és már nem kellett a segítségem. Nekem a hajolások okoztak nagyobb gondot, így az elején inkább ezektől kellett tehermentesítenie. A bevásárlás a cipekedés végett nem jó ötlet, de ha már kellő erő van bennünk, akkor a segítőnket, el lehet kísérni. Így egy kis mozgást is betudunk iktatni
Tisztálkodás/sebkezelés: A tusolás közbeni hajmosások időszakát egy időre elfelejthetjük. Marad az, hogy egy szék segítségével, más fogja a hajunkat megmosni. Számomra ez a rész volt a legrosszabb, mert segítséggel is elég nehezen ment. A tusolások során is kellhet segítség, hogy ne erőltessük meg magunkat. A sebek kezelését is jobb másra bízni, mert ez könnyebben kivitelezhető, mint hogy mi bénázzunk vele.
Injekció beadása: Sajnos sok embernek nehézséget tud okozni és lássuk be sokan nem szeretik ezeket a műveleteket. Vállba például jobb, ha más adja be, mert könnyebben kézre esik neki. Valamint, ha más csinálja akkor gyorsabb nincs hezitálás, ha tartunk tőle. Én magamnak csináltam, de nem volt a kedvenc műveletem.
Kontrollra kísérés: Könnyebb, ha nem egyedül megyünk és van kísérőnk. A 6 hetes kontrollra még nem biztos, hogy olyan szuper formában leszünk, hogy ezt egyedül végig tudjuk csinálni. Ha rosszul lennénk, vagy segíteni kell, akkor van velünk valaki, akire támaszkodhatunk.
Lelki támasz: A műtét már önmagában is egy elég megterhelő folyamat, ami kihatással van a nőiességünkre. Így a feldolgozási folyamatokban, jó ha van mellettünk valaki, akivel tudunk ezekről beszélni. Rengeteget tud segíteni, ha kibeszéljük magunkból a történéseket és így a lelkünk is nyugodtabb lesz.

A segítség jöhet a párunktól, a családtól, esetleg a barátoktól is. Biztosan megtudjuk szervezni, hogy ki az, aki éppen ráér és tud nekünk segítő kezet nyújtani. Nálunk nagyobb részben a férjem segített az első hetekben, de a munka végett ez nem tudott hosszú távú lenni. Viszont utána is kellett a segítség, amit úgy oldottunk meg, hogy a családdal megbeszéltük, hogy ki mikor ér rá és hogyan tud segíteni. Így szépen felosztva volt segítségem és nem voltam magamra hagyva. Nekem is könnyebb volt ez a felállás, mert ténylegesen a gyógyulásra tudtam koncentrálni. Nem kellett túlerőltetnem magamat, ami sokat számított a gyógyulásom folyamatában. Amikor már úgy éreztem, hogy jobban tudok mozogni, több mindenre vagyok képes, akkor kezdtem egyedül lenni és fokozatosan visszarázódni a normális kerékvágásba.