Betegség

Hogyan tovább? Vagyis az út közepe

A történetem folytatódik, hiszen ez még csak az út közepe. Az a rész, ahol minden előjött kicsit jobban, kicsit fájdalmasabban és talán betegebben. 

A kezelés után pár hónappal ismét rosszabbul lettem. Erős alhasi fájdalom, görcs, puffadás. Mondhatom mennyire örültem neki, hogy ennyi hormonkezelés után, ismét az ismerős tünetek jelentek meg. Orvoshoz mentem, de most már egy másikhoz. Bíztam benne, hogy csak én tévedek, és ez az egész egy rossz álom, de az eredmények nem ezt mutatták. Sajnos a kezelés után 2 hónapra, ismét megjelent a drága vendégem az endó. A cél érdekében gyors műtétet javasolt a doki, hogy időben elcsípjük. Továbbított ahhoz az orvoshoz, akiben teljes mértékben megbízott műtéti szempontból. Vizsgálatok sora jött és sikerült áprilisra időpontot kapni a műtétre (2015). Megbeszéltük, hogy nagy hasi vágásos lesz, mert így biztosabbra tudunk menni. Fájdalmas és nagyon fárasztó hónapok voltak mögöttem, de vártam, hogy túl legyek rajta. A műtét gyors 1,5 órás volt és szerencsére jól is ébredtem az altatásból, minimális fájdalmaim voltak. Az orvosom mondta, hogy ő nem talált semmi komolyabb dolgot odabent, csak cisztát a petefészkemen, azt szépen eltávolította és így minden rendben lesz. A szövettanra várnom kellett, addig próbáltam jól lenni, de az valahogy nem ment. 4 hét után még sehol se volt a szövettan, addig nem tudott nekem semmi komolyabbat mondani az orvos. 6 hétre ismerős fájdalom jelentkezett, aminek nagyon nem örültem, mert egy műtét után az ember nem erre számít.  Ismét orvos, aki kicsit már kezdett hülyének nézni, mert nem lehet, hogy 6 hétre a műtét után probléma legyen, de azért csinált uh-t és megsürgette a szövettant. Itt kicsit azt éreztem, hogy hülyének vagyok nézve és az jött le beképzelem a fájdalmamat. Nem jó hírek az uh igazolta a panaszaimat, amire az orvos meg is döbbent, mert ő ilyet nem látott még. Felírta a visanne-t, ami a vérzést ismét leállítja és mondta, hogy a szövettan másnapra kész, de szerinte jobb lenne egy Debreceni doki, aki jobban ért ehhez, ő sajnos nem tud mit kezdeni velem. Másnap a szövettan is igazolta az endometriózist, amit nem is értettem és felfogni is nehezen tudtam.  

Szép kis kör ismét kezdek elölről mindent. A fájdalmak picit enyhültek a gyógyszer hatására és szerencsére nem volt vérzésem, így valahogy kibírtam még megtaláltuk azt az orvost, aki az én esetemet bevállalja. 2016 márciusában még egy lombik intézetet is meglátogattunk, mert javasolták, hogy lehet az is segítene a problémámon és célunk is volt, hogy belevágunk majd a baba projektbe. Mivel aktív endós voltam és nagyobb volt, mint 2 cm így az ottani orvos nem javasolta, hogy műtét előtt belevágjunk, mert rosszabbul is elsülhet és nagyobb bajom is lehet. A tanácsát betartva és megbeszélve, ha jól leszek mit és hogyan tudunk kezdeni, mentünk tovább az orvosokhoz. Sajnos nem volt könnyű menet, egyiktől mentünk a másikig, mire sikerült megtalálni azt, aki sebésszel karöltve megpróbálta laparoszkóppal a műtétet. Voltam sebésznél, tükröztek és MR vizsgálatom is volt, valahogy kicsit elhúzódott minden. Nehezen elérhető orvos, többszöri időpont csere, majd befekvés előtti lemondás. Már kezdett elegem lenni, ennyi problémától főleg úgy, hogy a panaszok egyre erősebbek lettek és már nagyon nehezen viseltem. Szerencsére sor került a műtétre is 2016.12.06-án az én mikulásom a macim mellé ezt hozta. Tehát így következett a 3. műtétem, ami laparnak indult, de nagy vágás lett. Nem indult jól a műtéti előkészületem. Kaptam egy EDA-t a gerinchez, ami a műtét után a fájdalomban lett volna segítségemre, de ezt 3. próbálkozásra a második orvos tudta beszúrni úgy, hogy kétszer majdnem rosszul lettem. Jól indítottam, de csak sikerült összehozni a dolgot. Több mindent érintett mint amire gondoltak. A bélszakasz egy részét kivették, mert sajnos az endós szövetek ott is jelen voltak, így -12 cm-el lettem rövidebb. Minden mindennel is össze volt nőve, sok letapadásom volt, szó szerint káosz volt odabent. Majdnem 6 órás műtétre sikeredett és az elején jól is voltam, aztán rosszul lettem. Hányinger, hányás, láb dagadás, zsibbadás. Ez így ment 3 napig, mire nagy nehezen sikerült kivetetni az EDA-t, mert arra gyanakodtam, hogy ő okozza a panaszokat. Láss csodát így is lett, kivették és pár óra múlva jól is lettem, már a műtét és a vágáshoz képest. Lassan de alakultam, még ha nehezen is ment. A vérzésemet a visanne-val még leállították, hogy minden jól menjen. Most már csak gyorsan lábadoznom kellet. A 3 hónapos vizsgalaton is rendben volt minden az orvosom mondta, hogy 6 hónap után a gyógyszert el is hagyhatom.   

Végre jött egy olyan szakasz az életemben, ami számomra ismeretlen volt, a szabad, gondtalan élet, nulla fajdalommal. Utazás, kirándulás, csajos kiruccanások végre azt éreztem, hogy élek, de úgy igazán. Terveztük, hogy ha egy kicsit erősödök akkor bele is vághatunk a lombik projektbe, hiszen itt volt már az ideje, hogy lépjünk baba ügyben. Nagyon vágytunk arra, hogy szülök legyünk, nagy vágyunk volt egy kisbaba, így pár hónap után kértem is időpontot Budapestre. 2018 április végére lett időpont, mert nagyon nagy várólisták voltak annál az orvosnál, akihez mentünk volna, de megérte a várakozás úgy voltunk vele. Azt éreztem, talán most jól leszek és végre sínen leszünk, minden úgy alakul, ahogy azt az orvosok mondták és ahogy azt mi is szeretnénk. Ekkor már kb. 1 éve tünetmentes voltam és nem gondoltuk, hogy baj lehet. Sajnos az élet ismét beleszólt a nagy pihenésünkbe és borított minden addigi tervünket. 

Elkezdtem beteg lenni, de most más tünetek jöttek és nem volt egyértelmű mi is lehet a baj. A vesémnél kezdődött, folyamatos felfázás, vese fajdalom.  Gyógyszerek, vizelet minta, de nem jutottunk előre, ezért is kerültem urológushoz 2018 tavaszán. A tüneteim alapján kért egy CT vizsgalatot, amire feltüntette, hogy esetleges endometriózis, de mondta a biztonság kedvéért tett így, mert részletesebben megnéznek akkor. Hamar kaptam időpontot szerencsére. 2 héten belül letudtuk a vizsgálatot, de nem értettem miért kérnek még plusz felvételeket, mivel látták rajtam, hogy aggódom, így próbáltak megnyugtatni, hogy semmi baj, csak más szögből is szeretnék látni. Legbelül már akkor éreztem, hogy valami biztos nem stimmel, mert csak úgy plusz dolgokat nem csinálnak. Ezek után következett a 10-14 napos várakozás, ami idegesen telt. Már nagyon vártam, hogy végre a kezembe legyen az eredményem és tudjam mi is a bajom… 

Folytatása hamarosan! 

Fotó: Anna Shvets a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével!

    Szólj hozzá

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük