Elfogadás-feldolgozás,  Szeretet

Inspiráció a mindennapokhoz

Amikor ránézek, önmagam belsőjét látom benne viszont és azt, hogy mire vágyok, mi az, ami előre visz az életben, még ha néha ez nem is olyan egyszerű. Ránézek és boldogság tölt el és az a tudat, hogy egyszer mindent elérek majd! 

Beköszönt a hidegebb idő, az ősz első fuvallatai és érezzük, hogy ilyenkor minden változik körülöttünk és bennünk is változások mennek végbe. Egy újabb szakasz jön az életünkben, mint az évszakoknál szerintem mi is ugyan úgy változunk. Nem kell félni ezektől és úgy kell felfogni, hogy ezek a természet rendjéhez tartozó folyamatok az életünkben. Nem lehetünk mindig ugyan olyanok, és az életünk folyton hullámzik, akár csak a hangulatunk, a kedvünk és az érzéseink is. Addig amíg ezeket megfelelő szinten uralni tudjuk és mindennek meg van az egyensúlya, addig nincs vele baj. A hidegebb, borongósabb idővel, egyfajta rossz hangulat és kedv is jön, amire bizonyos érzések még rá is tehetnek. Sokat tehetünk, hogy az életünk motiváltabb, pozitívabb legyen és a helyes irányba tartson.  

Szeretném nektek bemutatni, az én motivációmat, pozitív löketemet, ami minden egyes nap erőt ad pluszban és azt, hogy tudom van még miért harcolnom az utamon. Ez az én inspirációs táblám, ami már szerintem több mint 1 éve az életem része és a tegnapi nappal került átrendezésre, hiszen változok így a táblám mondanivalója is más lesz időközönként. Annyira szeretem, hogy a táblakészítésnél teljesen szabad lehetek és arra tudok összpontosítani, ami ténylegesen előre visz, ami motivál, ami boldoggá tesz engem. Számomra ezek kis rituálék, mikor kiválogatom a képeket, az idézeteket, kinyomtatom őket, kivágom és elrendezem, hogy meglegyen a megfelelő összhang és a végén feltűzőm őket a táblára. Utána csak állok ás csodálom az alkotásomat, a remek művemet, azt, ami apró és mégis hatalmas nagy jelentéssel bír számomra, még ha csak papírok is vannak rajta. Nekem ennél több ez az egész: egy boldogságforrás, egy kulcs a kezemben a mindennapokhoz, ami boldoggá tesz és egy pozitív lökést ad, ami ott van előttem és ha a ránézek, akkor azokat látom, amit szeretnék elérni, vagy amire nagyon vágyok. Valahogy így jellemezném nekem mit is jelent ez a tábla. 

Nekem mik szerepelnek rajt? Mik azok, amik számomra inspirálnak, motiválnak? Bemutatom akkor a táblámat, mint egy példát, hogy ilyet is lehet készíteni: Olyan idézetek szerepelnek rajta és szavak, amik az életem során előre visznek és mindig is jelen voltak benne. Az egyik ilyen idézet:” A boldogság benned kezdődik” (Andrew Matthews), vagy a La vie est belle, ami már 8 éve kísér engem az utamon. A képeket úgy válogattam össze és tettem fel, ami most jelen pillanatban benn van, zajlik, amit pár éven belül el szeretnék érni majd. Az írás, olvasás, blogolás és jóga egy hatalmas nagy löket az életemben, amit még nagyon sokáig meg szeretnék tartani és fejlődni szeretnék benne. Szerelem, barátság, lazítás, amit folyamatos egyensúlyban szeretnék tartani és ezt így tudatom magammal, valamint több időt szeretni és kikapcsolni jelentéssel bírnak számomra. Utazás és helyek: Egyiptom, Róma, Prága, ahova elszeretnék jutni és hatalmas nagy vágyak számomra. Az utazások nekem pluszt adnak és rengeteg feltöltődést, ezért is szeretem annyira. Valahogy így néz ki az én táblámon szereplő képek és idézetek jelentése és ha egy mondatban kellene jellemezni az egészet: EZ VAGYOK ÉN! VAGY MAJD INKÁBB LESZEK! 

Ez a tábla lehet egy plusz az életünkben, ami arra buzdít minket, hogy előre nézzünk és menjünk, ne pedig hátra. Kellően motiválni tud és még a szoba legszebb dísze is lesz, amire örömmel tekintünk majd minden egyes nap. Ha apró dolgot akarunk beiktatni az életünkbe, ez tökéletes megoldás rá. Legyünk hát bátrak és merjük megalkotni a mi inspirációs-motivációs táblánkat, a saját elképzeléseink, vágyaink, álmaink szerint. Egy kis segítség, hogy hogyan is készítsük el, mi kell hozzá: 

  • Az alapja a parafatáblánk, de lehet: egy szép keretet is használni, vagy fém táblát, esetleg fát, vagy ami csak az eszünkbe jut és szépen mutat a szobánkban. 
  • Kedvenc idézetek, mondatok vagy olyan, ami inspirál minket, ha ránézünk. 
  • Képek a célokról, vágyakról, motivációkról. Ezek lehetnek nyomtatottak, vagy magazinokból kivágottat is használhatunk.  
  • Térképtű. Ránk van bízva, hogy egyszínű, vagy színes legyen. Ami megy az egész táblánk összképéhez olyat jó használni. 
  • Olló 
  • Nyugodt, kényelmes hely az alkotáshoz és a kedvenc zenéink 

Amikor minden meg van a felsorolt dolgok közül, akkor már neki is láthatunk a mi kis táblánk elkészítésének. A képeket, idézeteket nyomtassuk ki, és vágjuk fel, magazinos verziónál csak vágjuk ki. Az alapunkra tegyük rá úgy, ahogyan a fejünkben már szépen összeraktuk, elképzeltük. Mikor már teljesen összeállt az összkép és azt érezzük ez lesz a tökéletes, akkor tűzzük oda őket. Után már csak a megfelelő helyet kel neki megtalálni és csodálni, nézni minden egyes nap, ahogyan a boldogságot sugározza nekünk. Rengeteg örömünk lesz benne, és boldog perceket fog hozni, főleg, ha 1-1 vágyat, célt sikerül elérni a táblánkról. Időközönként majd frissítenünk is kell a táblán szereplő dolgokat, hiszen folyton változzunk, így a táblánk is velünk fejlődik és alakul át olyanná amilyenné mi igazán szeretnénk. Nincsenek határok, szabályok csak a belső hangunk, hogy mit hogyan szeretnénk és ezekre kell csak hallgatni. 

Rengeteg minden van bennünk a felszín alatt, még ha ezeket olykor nem vesszük észre, de időközönként ki kell adnunk magunkból, megmutatva a világnak, hogy mennyi minden rejlik bennünk, mik a céljaink, vagy mennyi mindenre vágyunk még az életben. 

Ha Te is elkészítetted a tábládat, nagyon szívesen megnézném. Ahhoz, hogy megcsodálhassam, töltsd fel instagramra és a leíráshoz add hozzá: @kitti.ilyenazeletblog #cestlavie #ilyenazelet

A kép a szerző tulajdonában van!

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    +5

    14 hozzászólás

    • Ninaa

      Ez a tábla nagyon ötletes és tényleg jó rá nézni, még így kívülállóként is.. hát még neked milyen ösztönző lehet. Nagyon jól elkészítetted, összhangban vannak a képek és a szöveg is. Nekem nagyon tetszik, köszi, hogy megosztottad velünk és lehet én is elkezdek valami hasonlót kigondolni. Inspirálsz ♥

      0
    • Petra

      Olyan szimpatikusak ezek az inspirációs táblák, nagyon sok embernél láttam már és új úgy tűnik, működnek is. Én személy szerint a digitálisat kedvelem, tervezem, hogy valamikor én is készítek egyet háttérképnek, aztán szezononként lehetne váltogatni. 🙂

      0
    • Eszter

      Nagyon ötletes, imádom az ilyen táblákat. Nekem is van egy ilyen, én oda az emékeket gyűjtöm ( pl múzeumi jegy, képek, képeslapok, illetve házi szabály, amit a pinteresten találtam ) Nagyon köszi ezt a fajta ötletet is, hiszen szükség van a motivációra is 🙂

      0
    • Klaudi

      Nagyon tetszik ez a táblád és igazán motiválció és inspirál is téged, de valahogy engem is. 😀 🙂 Mindenképpen kifogok élni találni majd egy hasonót, még ha nem is pont ugyanilyet, de egyszer biztosan lesz majd valami. ^^ Nagyn hangulatos lett a táblád. 😀 Ez is igazán te! ^^

      0

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük