Szeretet

Mindenben támogatlak

Megfogom a kezedet és segítek, ha baj van. Ott vagyok melletted, mikor te magad már nem hiszel önmagadban. Én akkor is hinni fogok benned, mikor szerinted, minden piszkosul nehéz az életben és csapásként éled meg akkor a jelent. Tudom, hogy együtt minden sikerülhet és végül olyan utad lesz, amin ismét boldogan önmagad lehetsz! 

Olyan világban élünk, ahol sokan csak egy kis támogatásra, beszélgetésre, együttérzésre vágynak, arra, hogy ott legyünk mellette a legnagyobb krízisekben, mikor a padlón van lelkileg. Segítesz másokon, támogatod őket azzal, hogy kinyújtod feléjük a kezedet akkor, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Mellettük vagy és meghallgatod őket, mikor az életük éppen romokban hever és éppen a béka segge alatt van, az ő véleményük szerint. Lehet neked ez csak egy apró figyelmesség, mozzanat az életedből, de valaki másnak egy hatalmas nagy segítséget, figyelmességet, egy szép gesztust és erőt jelent. Legyünk mások támaszai, erő az életükben, ha arra van szükség. Álljunk ki az elesettek mellet, azok mellet, akik segítségre szorulnak és akik arra vágynak, hogy valaki meghallgassa őket. Segíteni ilyen formában a legjobb érzés és boldogsággal fog minket eltölteni és akinek segítünk, rengeteget fog jelenteni ez az apró kis mozzanat. Mindenki lehet olyan helyzetben, hogy segítségre szorul és sohasem tudhatjuk, hogy ki lesz majd a támaszunk a bajban, ki lesz a vigaszunk, aki majd meghallgat és segít nekünk.  

Életünk során, annyi mindenkin segítünk és rengeteg támogatást tudunk nyújtani, amikor arra szükség van. Ott van a családunk, a barátok az ismerősök, akiken már biztosan segítettünk, ilyen vagy olyan formákban. Lehet beszélgettünk velük, mikor gond volt az életükben, meghallgattuk őket mikor szomorúak voltak, letörtek és nem úgy alakult az életük, ahogy szerették volna. Mi ott voltunk és támogattuk őket a nehéz úton és még lehet tanáccsal is szolgáltunk, vagy próbáltuk őket a helyes irányba terelni. Ránk számíthattak minden formában még akkor is, ha nem mindig voltunk jelen személyesen, de mi mindig ott voltunk mellettük, mikor arra nagy szükség volt. Minden apró kis segítség a javukra szolgált és arra, hogy jobban érezzék magukat, akkor abban az adott élethelyzetben. Kitudtuk őket zökkenteni abból, hogy a rosszra gondoljanak, vagy az járjon a fejükben, ami éppen nem sikerült és jött össze. Hatalmas nagy erő tudunk lenni valaki számára, aki nekünk nagyon fontos és szeretnénk, hogy az élete sínen legyen. A legapróbb dologgal hatalmas nagy helyeket mozgathatunk meg és olyan dolgokat érünk el, amit nem is gondoltunk addig. Egy támasz a bajban, egy barátnak, vagy éppen családtagnak, rengeteget tud jelenteni és sok pluszt tud vinni az életébe. Ott vagyunk nekik, még akkor is mikor minden annyira nehéz és szinte felemészti őket a tehetetlenség, a teher és az, hogy nem tudják merre is kellene haladniuk az életben. Mi akkor is ott leszünk mellettük, fogva a kezüket az úton és terelve őket a helyes irányba. 

Támogatni nem csak a közeli ismerősöket, családot lehet, hanem csoportokat, közösségeket is melyeknek a tagjai és aktív résztvevői vagyunk. Ezekben a körökben, ugyan úgy elkelhet a segítségünk, a támaszunk, mikor arra van szükség. Itt a támogatás más formában jelenik meg, mint egy személyesebb, közelebbi közegben, de kialakulhatnak szorosabb kapcsolatok is. Példának, hogy mégis milyen egy ilyen fajta támogatás, a saját helyzetemet hozom. Benne vagyok az endometriózis által olyan csoportban, közösségben, mely abban segít, hogy: 

  • Támogassuk egymást a nehéz helyzetekben 
  • Segítsük egymást, ha kérdések merülnek fel bennünk  
  • Elmeséljük a saját történetünket, ezzel is erőt adva másoknak 
  • Kitudjuk beszélni magunkból, ami nyomja a lelkünket és nehézség az életünkben 
  • Tanácsokat és tippeket tudjunk egymásnak adni 
  • Kihez érdemes fordulni, ha gond van, vagy felmerül a betegség apró gyanúja 
  • Műtétre várva és műtét előtt egy hatalmas nagy erő legyünk a másiknak, ami segíti a felépülést 

Így is lehet támogatni egymást, még ha ezek apró dolgok, de a másiknak vagy az egész közösségnek hatalmas nagy kincset jelenthet. Az ilyen csoportok nagyon sokat tudnak segíteni és pozitívan hatnak ránk. Előre visznek minket az életben, a betegségben és tudjuk, hogy van egy hely, ahol mások is ugyan azt élik át, amin éppen mi is átmegyünk. A támogatás formája itt teljesen más, mégis hatalmas nagy értékkel és erővel bír. 

Én is hiszem, hogy a blogommal egy fajta támogatást viszek véghez és sok olyan embernek tudok általa segíteni, akinek nagy szüksége van rá és hasznukra lehetnek az írásaim, a megélt tapasztalatok, a történetek, a gondolatok. Adni másoknak ilyen formában, nagyon jó érzés és boldogsággal tölt el, hiszen tudom, nekik ez sokat jelenthet. Itt is megmutatkozik az, hogy a segítségnyújtásnak mennyire sok formája és megmozdulása lehet, egy ember életében. Sohasem tudhatjuk, hogy mikor mivel tudunk másokon segíteni, még ha néha ezt nem is vesszük észre. Segíteni jó és az élet ezt majd meghálálja nekünk. 

Kinyújtott kezemmel, nem csak neked segítek barátom, hanem másokon is, akik rászorulnak az életben, akiknek nagy szükségük van a jelenlétemre, akiknek fontos a támogatásom.

Fotó: Анастасия Триббиани  a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    12 hozzászólás

    • Ninaa

      Ismét egy remek írásodat olvashatom, olvashatjuk ^^. Én is próbálok mindig a szeretteim mellett ott lenni a nehéz helyzetekben, de van, hogy egy idegennek is szívesen nyújtom a kezem, ha tudom vagy interneten megismert barátnak. Nagyon jól tud esni szerintem és persze saját magam is tapasztalom. ♥ Ilyen emberekre van szükség.

    • Fekete-Virág Virgínia

      Ez egy nagyon-nagyon jó írás! Minden szavaddal egyet értek.
      Annyira jó, hogy vannak még ilyen emberek, amilyen te vagy ! Annyi pozitívat adsz az olvasóidnak, hogy hihetetlen ❤

    • Bernie

      Nagyon jó, hogy másoknak segítesz a blogoddal megküzdeni ezzel a betegséggel. Remélem, hogy te is megkapod a számodra szükséges támogatást valaki(k)től.

      • Papp-Terjék Kitti

        Örülök, hogy belevágtam, mert rengeteg pluszt hozott az életembe. Mindig is arra vágytam, hogy segítsek az embereknek, most ilyen formában meg tehetem 🙂 Szerencsére, vannak akikre számíthatok és támogatnak.

    • Eszter

      Világ életemben többet adtam, mint kaptam. A segítség a legjobb, hiszen az ember (reméljük) önzetlenül tesz olyat, amit mások nem biztos, hogy megtennének. Ez lenne a legfontosabb, ebben a világban, hogy kicsit forduljunk egymás felé, adjunk, tanuljunk, vigyünk valami olyat magunkkal az életbe, ami építhet bennünket. Példaértékű, hogy vállalod mindezt, amit te és blogod képvisel, adsz az olyan nőknek, akik ugyanezzel küzdenek. 🙂

    • Klaudi

      Ismét egy remek írás olvashattam tőled! Imádom olvasni az írásaid! ❤️ Én is mindig ott vagyok a bajban, ha kell természetesen azonnal nyújtom a segítő kezeimet, támogatásomat és ha kell, tanácsokat is szívesen adok. Mindig is többet adtam, mint kaptam az életem során. Jó érzés segíteni másokon, legyen az egy idegen is. (egészséges határokon belül persze). Rengeteget segítek a barátaimon, vagy éppen a családtagomon igyekszek ott lenni amikor tudok.

      Te is rengeteget segítesz már így is a blogoddal is❤️

      • Papp-Terjék Kitti

        Klaudi annyira aranyos vagy és nagyon köszönöm amit írtál 🙂 Egyébként mi nagyon hasonlítunk, mert én is ugyan ilyen vagyok mint amit leírtál 😀 Köszönök mindent 🙂

    Hozzászólás a(z) Jakó Judit bejegyzéshez Válasz megszakítása

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük