Szeretet

Az írásaim kezdete

Csak ültem, némán és csendben, magam előtt egy üres Word lappal. Akkor még nem tudtam hogyan vágjak neki, de azt éreztem, hogy így kiadhatok magamból mindent, ami akkor a lelkem mélyén volt.  

Valahogy így kezdődhetett az én írásaim története és az, hogy most blogot vezetek. A kezdetekben magam se hittem el, hogy ez menne nekem és hogy egyáltalán jó lennék benne. Kevésnek tartottam magamat ahhoz, hogy ezt a nagy lépést megtegyem, így elég sokáig csak vártam vele. Aztán egyre többet jött velem szembe az interneten a Lendület Magazin felkérése, hogy vendég írásokat várnak. Akkor ott valami elindult bennem és talán ez egy jel volt, hogy nekem írnom kell. Történetek voltak mögöttem, hiszen addigra már túl voltam pár műtéten, tudtam miről írni. Terápiaként indítottam az egészet, hogy talán így nekem is könnyebb lesz majd feldolgozni a történéseket. 

Az első írásomat 2018. októberében publikálta az oldal és még abban az évben, egy másik cikkemet is megjelentették. Számomra ez nagy előre lépés volt és egyben siker is. A visszajelzések nagyon jók voltak, az embereket érdekelte az írásom. Nekem ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy tovább folytassam. A következő évet is egy cikkel indítottam, ami pont a műtétem előtti nap jelent meg. Valahogy a sors keze ezt így akarta, ezzel is egy plusz erőt adva akkor. Szerettem írni és imádtam ezzel tevékenykedni mert elterelte a gondolataimat és a lelkem szabad volt írás közben. Nem gondoltam, hogy a műtétem után egy elég hosszú írásmentes időszakomat élem majd meg. Viszont akkor a felépülésem volt fontosabb, arra fektettem nagyobb hangsúlyt. Emlékszek, abban az időben rengeteget olvastam és néha piszkozatként írogattam magamnak, mondván, hogy majd lesz belőle valami egyszer. Abban az élethelyzetben, amiben akkor voltam ez rengeteget segített. 2020 elejét ismét írással kezdtem, ami februárban meg jelent a Lendületnél és ezzel egy korszakot zártam le. Az utolsó írásom volt, amit a Lendület Magazin publikált, de tudom, hogy ez egy remek elköszönés volt tőlük. Minden hozzájuk elküldött cikk csak előrébb vitt és ezért nagyon hálás vagyok nekik. 

Már akkor is tudtam, hogy lassan itt az ideje, hogy a kezembe vegyem a sorsomat, vagy is inkább az írásaimat, de még mindig nem volt meg bennem az a hűha érzés, hogy gyerünk csináld. Előtte kellett, hogy a nővérem átküldjön egy pályázati felhívást, ami ezekre pluszba rá tett. Elsőre be se akartam adni, címszóval erre biztosan sokan írnak, majd pont az enyém lesz érdekes. Végül csak beadtam a derekam és így 2020.06.19-én megnyertem a FEME Példakép díjazását. El se hittem, hogy ez velem történik meg és hogy tényleg díjazott lettem. Rengeteget segített, hogy akkor beadtam azt az írásomat, hiszen egy nagy mérföldkő volt az életemben. Tudtam, hogy ez az én utam és hogy ebből még több mindent is ki tudok hozni.  

A blog vezetés már akkor motoszkált a buksimban, de nem tudtam hogyan induljak el ezen az úton. Szerencsémre az én drága barátnőm, aki ezzel foglalkozik a segítségemre volt mindenben. Együtt ötleteltünk, hogy hogyan is nézzen ki, mit kellene csinálnom. Én akkor még csak inkább az ötletelő voltam, de ő vitt véghez mindent és az álmomat ezzel valóra váltotta. Bevezetett a blogolás világába és mindent megmutatott, ami nekem akkor még kínainak számított. így indult útjára az én kicsikém a C’est la vie Ilyen az élet, 2020. december végén és azóta is gőzerővel menetel egyre csak feljebb, sok-sok emberhez eljutva ezzel. Rengeteg munka van mögötte, nem volt könnyű, de úgy érzem ez idő alatt sok új dolgot tanultam és gazdagabb lettem olyan értékekkel, amiket nem is gondoltam volna. Egyedül biztos nehezebb lett volna véghez vinni mindent, de szerencsére a legjobb barát van mellettem, akire mindenben számíthatok. 

Köszönök mindent azoknak, akik hittek bennem és azoknak is, akik nem. Megtudtam mutatni mindenkinek, hogy többre vagyok képes, mint amennyinek hittek, hogy jóval több lakozik bennem. Tudtam, érek annyit ezen a blogos világon, hogy végre én is itt lehessek. Ez az én nagy álmom és egyben a küldetésem is. Mára már tudom: a C’est la vie Ilyen az élet számomra mindent jelent, ami az életem része. 

Fotó: Vlada Karpovich a Pexels oldaláról

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    +5

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük