Betegség,  Elfogadás-feldolgozás,  Szeretet

Endometriózis történetek 3. rész 

Testi-lelki gyógyulás 

Testünk apró jelzései figyelmeztetnek minket arra, hogy valami nincsen rendben. Ezekre odafigyelve van esélyünk, hogy megfelelően cselekedjünk, még ha ez időbe is telik. Amikor észrevesszük a problémát, akkor már beljebb vagyunk, mert felismertük a kezdődő jeleket és nem fogjuk félvállról venni, hanem teszünk azért, hogy megoldódjon. 

Egy újabb történetet mutatok be nektek, mely rávilágít minket arra, hogy nem csak testileg kell jól lenni, de a belső világunkra is oda kell figyelni. Harmóniában kell lennünk magunkkal a testünkkel és akkor a betegséget is jobban tudjuk kezelni. Fogadjátok nagy szeretettel: Kiss-Koncsecskó Kitti történetét. 

Kép: Kitti engedélyével

26 éves vagyok, külső szemlélőként azt mondhatnád rólam, hogy vidám, sikeres, fiatal, sportos lány. 2 évvel ezelőttig nagyjából minden egyezett is, bár most visszagondolva tudom, hogy amióta menstruálok csak önmagam árnyéka vagyok. Mindig is teljesítménykényszeres és maximalista gyermek voltam. Ha valamit már régen el kellett volna engedni én akkor is addig csináltam amíg maximálisan nem sikerült abszolválnom. A fejemben a világnak körülöttem, illetve a kezeim közül kiadott munkának/alkotásoknak mindig tökéletesnek kellett lennie. Most már hiszem, és azt mondom: a jó néha jobb a tökéletesnél!  

Anyai ágról a családban minden nőnek nagyon fájt a menstruációja, így 20 éves koromig” elfogadtam a sorsomat”, bár azt nem értettem, hogy másokkal ellentétben nekem miért kell órákig begyógyszerezve, sírva fetrengenem az ágyban, vagy a földön. 19 éves koromban megismertem a férjemet. Elindultunk egy önismereti úton, a kölcsönös szeretet útján. Megtapasztaltam, hogy milyen feltétel nélkül szeretve lenni. Ekkoriban már évről-évre hol rosszabbodott az állapotom, hol stagnált, de már teljes valójában nem tudtam önmagam lenni, folyton feszengtem az emésztési panaszaim, a görcseim és az egyre romló értékeim miatt. Úgy éreztem, hogy nincs doktor, aki komolyan venne. Úgy éreztem valami nem oké, de nem állt össze a fejemben a kép.  

Akkoriban az Endometriózis Magyarország munkásságával valamilyen platformon találkoztam. Felvillant a villanykörte a fejemben, hogy talán ez lehet a gond nálam is. Elmentem az első endo specialistához Budapesten, aki érdemben semmivel nem tudott szolgálni, makk egészségesnek titulált és lezavarta a látogatást 15 perc alatt. Mindez, akkor 2018-ban történt. Ezután felkerestem számos gasztroenterológust, voltam kolonoszkópián, gasztroszkópián (ami mivel csak bódításban történt felért egy kínzással), meglátogattam még 2 endo specialistát, akik szerint elképzelhetetlen az endometriózis az esetemben. 2020-ban elkezdtem laborokat csinálni random minden félére, mert addig érdemi problémát nem véltek nálam felfedezni, én viszont tudtam, hogy valami megváltozott, mert fél évig nem jött meg az addig kiszámítható menstruációm. Éreztem, hogy hormonálisan is gond lehet. Ekkor már számos ételintoleranciám is volt, és az arcomat nagy gyulladt pattanások fedték. Ebben az időszakban a kezembe kellett vennem az irányítást, mert nem szerettem volna így élni tovább. Fél év után újra megjött a menstruációm, de előtte jól kioktatott a nőgyógyászom, hogy mit képzelek magamról, miért diagnosztizálom magam úgy, hogy nincs orvosi diplomám. Ekkoriban már pokoli kínokat éltem át minden hónapban minden túlzás nélkül, üvöltöttem a fájdalomtól, ment a hasam, hánytam, olyan migrénes fejfájás gyötört, hogy nem bírtam kinyitni a szememet, teljesen önkívületi és magatehetetlen állapotba kerültem a menstruációk alkalmával. 
2021-ben kiderült, hogy súlyos autoimmun pajzsmirigy gyulladásom van, iszonyat alacsony a kortizol szintem, illetve durva ösztrogén túlsúly jellemzi a hormonháztartásomat és inzulinrezisztenciám van. Valamint,  policisztás ovárium szindrómám van, a hasnyálmirigyem nem termel elegendő enzimeket, és az egyik MTHFR mutációm homozigóta formában pozitív lett, amelyet manapság az endometriózis egyik kiindulópontjának tekintenek. Voltak napok, amikor annyira kimerültnek és feszültnek éreztem magam, hogy kvázi túléltem a napokat. Szörnyű bevallani, de megfogadtam erről is nyíltan fogok beszélni: néha a semmiből olyan dühkitöréseim voltak, hogy csoda, hogy a férjem ezek ellenére mellettem maradt.  

A nap végére többet viselünk el, mint azt reggel hittük volna. 

Frida Kahlo (film)

Összeszedtem magam és folyamatosan képeztem magam, tanultam, ismerkedtem a testem és hormonrendszerem működésével, előadásokat hallgattam, kérdezősködtem. Valamilyen isteni gondviselés segítségével időpontot kaptam Dr. Szabó Istvánhoz, aki diagnosztikus laparoszkópiát javasolt, mert ő sem látott semmit, de kikérdezett a tüneteimről. A laparból 2022. februárjában műtét lett és számos endometriózis csomót szedtek le a hashártyámról.  

Kép: Kitti engedélyével

Most azon dolgozom, hogy soha többé ne kelljen ezeket a szörnyűségeket átélnem. Helyre rakom a hormonrendszeremet, törekszem az egyensúlyra az életemben és megnyugszom a testemben és elmémben egyaránt. Manapság szerintem a legnehezebb megtalálni mindenben az egyensúlyt, főleg nálam, aki sokszor a végletek embere. Szeretném felfedezni a bennem rejlő nőt, nem férfi szerepeket vállalni magamra, hanem egy ellágyult női mintát követni. Szeretnék alkotni, megélni, átélni, beleérezni és megtanulni, hogy erőlködés nélkül is lehet gyönyörű dolgokat létrehozni. Célom, hogy minél több emberrel megismertessem ezt a betegséget, hogy minél előbb diagnosztizálható legyen, mert szerintem még mindig nem kap elég hangsúlyt és addig amíg” divatbetegségnek” tituláljak, addig igenis van miről beszélni.  

Azt gondolom, hogy hegeim (nem csak a hasamon, hanem a lelkemben is), ha újra kibillennék az egyensúlyomból mindig emlékeztetni fognak az addig nem a valódi utamon járó énemre!  

Megismerni egy betegség által a belső egyensúlyunkat, a lelkünk világát nagyon fontos dolog. Nem csak a testünknek kell jól lennie, hanem lelkünkben is a harmóniára kell törekedni, hogy önmagunk kis világa rendben legyen. Akkor leszünk csak igazán jól, ha mindennel megfelelően törődünk és odafigyelünk ezeknek a tökéletes egyensúlyára. 

Fotó: Dominika Roseclay  a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    Egy hozzászólás

    • Klaudi

      Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Az tényleg, tény hogy nem szabad magunkat diagnosztizálni, mert tényleg bármi lehet és nem kéne úgymondd ijesztegetni vele magunkat és félelmet kelteni bennünk. De ha már nincs egy normális orvos, aki tényleg végig hallgatna bennünket és nem csak lezavarna minket 15 perc vagy mindegy hány perc alatt, hanem türelmesen végig hallgatna minket, milyen jó lenne. Sajnos, egyre kevesebb a normális és tényleg hivatásból és szereti a orvosi munkáját csinálni. Nagyon nehéz, mostanság főleg normális orvost találni.

      Minden elismerésem! Örülök, hogy nem adtad fel és tovább keresed az egészséges egyensúlyt!
      További Boldog Életet kívánok neked is! 🙂

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.