Betegség

Felkészülés az endometriózis műtétre

Várakozásokkal teli pillanatok, feszültség, idegesség és izgalom. Általában ezek szoktak lezajlani egy endometriózisos betegben, mikor a műtétre készül és már szinte a célegyenesben van.  

Várjuk, hogy végre túl legyünk rajta és egyben tartunk is tőle, félünk, hogy mi fog történni. Nehéz ezekben az időkben úgy gondolkodni és cselekedni, ahogy azt sokan várnák tőlünk. Mindenki máshogy kezeli ezeket a helyzeteket, de meg kell próbálni kihozni magunkból a legjobbat azért, hogy a műtét könnyebben menjen. Én négyszer éltem át azt, hogy milyen felkészülni egy műtétre, jól tudom min megyünk ilyenkor keresztül. 
Remélem a tanácsaim segítenek abban, hogy kicsit könnyebb legyen az előkészület és picit nyugodtabbak legyünk, már amennyire ilyenkor lehet. A lelki és mentális felkészülés nagyon sokat tud segíteni és rengeteget számít ezekben a pillanatokban. Próbáljunk meg ura lenni a helyzetnek és készüljünk fel mindenre. 
Műtét előtt már 1 héttel az ember kezd izgatott és ideges lenni, elkezdődnek a vizsgálatok: vérvétel, EKG, röntgen stb. Itt már tudjuk, hogy kezdünk a cél egyenesben lenni és lassan itt a várva várt időpontunk. Elkezdünk fejben mindent rendezni, mit hogyan kellene majd csinálni. A legjobb az előre tervezés, hiszen nem egy egyszerű műtétről beszélünk és idő kell a felépülésre. Jobb, ha nem kapkodunk és időt szánunk mindenre. 

Fontos dolgok, amiket időben jó összekészíteni az én véleményem szerint: 
• Személyes okmányok 
• Leletek (vérképes papír, EKG, vércsoport meghatározás stb.) 
• Rendszeresen szedett gyógyszerek listája 
• Fontos elérhetőségek 
Ezeket szépen dossziéba téve, a műtét előtti napokban készítsük elő. Ha kell többször ellenőrizzük minden papírunkat meg van e, biztosra kell menni ilyenkor. 
A másik nagy dilemmás rész, a mit is vigyek magammal? Itt nagyon sok függ attól, hogy kb. meddig leszünk kórházban és milyen jellegű lesz a beavatkozás (laparoszkóp vagy nagy hasi vágás). Én úgy vagyok vele, inkább több cuccunk legyen, mint hogy utána ott ne legyen elég pl. a hálóingből vagy alsóneműből. 


Ezeket feltétlen vigyük magunkkal ezek az alapvető szükségletek: 
• Tisztálkodószerek 
• Betét 
• WC papír, papírzsebkendő 
• Műanyag pohár, kulacs, szívószál, evőeszköz 
• Törölköző, köntös, szivacs vagy mosdókesztyű 
• Papucs 
• Hálóing (több váltásra való) 
• Alsónemű (ha lehet normál változat, mert ilyenkor kényelmesebb) zokni 
• Kispárna 
• Olvasnivaló, újság 
• Töltő 
• Szénsavmentes víz, szűrt alma vagy szőlőlé 
• Háztartási keksz, ropi, babapiskóta

 
Amit még magunkkal vihetünk és jól jöhet a felépülésben, nagyon sok tud segíteni. Vagyis nekem nagyon sokat segített: 
• Hosszabbító (a mai telefon töltők nagyon rövidek és sajnos egyes kórházakba úgy van kialakítva, hogy műtét után nem biztos, hogy kényelmes folyamatosan ágaskodni, hogy sikerüljön bedugni azt a fránya töltőt) 
• Köhögés csillapító cukorka 
• Torok fertőtlenítő 
• Gyógynövényes cukorkák 
• Nedves törlőkendő 
• Bepanthen, popsikrém (ha béltisztításunk, hashajtásunk lesz akkor ez a krém csodákra képes) 
• Kézfertőtlenítő 
Azok a dolgok, amik egyénenként változhatnak, de esetleg van olyan, amit te is magaddal vinnél: 
• Plüss, kabala 
• Pléd 
• Rajz 
• Olyan tárgy, ami a szeretteidhez köthető 
Plusz 1 jó tanács öltözködés terén: próbáljunk meg bőbb ruhákba hazamenni, mert a varratoknak sokkal kényelmesebb. Nyáron a lenge ruha a legjobb megoldás. Ilyenkor felejtsük el a divatos szűk nacikat, a has puffad, feszül nem lesz kényelmes. Hűvösebb időben inkább melegítő nadrágot és laza pólót vegyünk fel. A műtétes pakkunkat jó a műtét előtt 2-3 nappal összekészíteni és ha kell írjuk le listázva mit viszünk, mit tettünk be és mi az, ami még majd bekerül a csomagba. Ezek a technikák nagyon jók tudnak lenni és könnyítik a dolgunkat. 
A műtét előtti napok nagyon feszültek, kicsit szétszórtak is vagyunk jobb úgy felkészülni és bepakolni, hogy még a topon vagyunk fejben. Emlékszek nekem a bepakolás volt a legnehezebb rész. Az első műtétem után már tudtam, nekem nem 3 nap lesz a kórházi befekvésem és hogy a nagy hasi vágások is biztosabbak, szóval azzal is számoltam. Nagyon sok cuccot vittem magammal, de sok esetben kellett. Volt átázás, kicsi szivárgás kellett a plusz hálóing, alsónemű. Nekem a listaírás volt a legjobb technika, amit mindig alkalmaztam, így tudtam mit viszek magammal, hogy mit pakoltam be és mi vár még berakásra.  

Érdemes még pár dolgot betartani a műtét előtt, hogy minden a legnagyobb rendben menjen: 
• Figyeljünk oda az étkezésre a műtétet megelőző napokban. Az ételek legyenek könnyen emészthetőek, ne okozzanak puffadást. 
• Kerüljük a szénsavas üdítőket 
• Fogyasszunk sok folyadékot 
• Töltsük fel a vitamin-ásványi anyag raktárainkat. 
• Az aszpirin és nem szteroid gyulladás csökkentő gyógyszerek szedése zavarhatja a véralvadást, ezért inkább a műtét előtt, ha lehetséges kerüljük, vagy egyeztessünk orvosunkkal. 
• Az étrendkiegészítő és egyes gyógynövény készítmények is okozhatnak problémát, ezért említeni kell ezeket is. 

Próbáljunk meg sokat pihenni a műtét hetén, legyen megfelelő és elegendő az alvásunk, így a szerveztünk fel lesz készítve a beavatkozásra. A nyugalomra és békére kellene fektetni a hangsúlyt és kevesebbet stresszelni. Ha nagyon feszültek vagyunk, akkor érdemes relaxálni, venni egy meleg fürdőt és lazítani. Mindig az a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy utána az életünk sokkal jobb lesz, csak még előtte ezen is túl kell lennünk. 

Fotó: Vidal Balielo Jr. a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    Szólj hozzá

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük