Elfogadás-feldolgozás

Gyógyulni akarás 

Az életünk néha annyira törékenynek, aprónak tűnik. Szinte észre se vesszük azt, ami a szemünk előtt van. Sorsfordító dolgoknak kell történnie, hogy ezeket  igazán észre vegyük. Sajnos nem számítunk rá, hogy ami addig jól működött hirtelen el is romolhat. Hiszen az élet már csak ilyen, nem tudjuk kiszámítani mit is tartogat számunkra, telis-tele van furcsaságokkal. 

Ez olyan, mintha véletlenszerű lapokat húznánk a pakliból, ami között lettek rossz lapok és megpróbáljuk jól játszani a játékunkat, hogy ne mi legyünk a vesztesek. Lehet, hogy sorozatosan lesznek kudarcok, bukások, de sohasem adjuk fel, elfogadjuk a dolgok körforgását. Igaz, olykor ez nagyon nehezen megy. Egy betegség is ilyen, hogy a rossz lapok ellenére, próbáljuk elfogadni azt, ami akkor történik velünk. Egy nehéz folyamat részévé vállunk és mi kitartunk, amennyire csak tudunk. Döcögősen, nehézkesen, de túljutunk rajta, már amennyire ez lehetséges. Megváltozunk, átszellemülünk és a részünk egy bizonyos zuga már más lesz. Újra kapcsolódunk önmagunkkal, a testünkkel és az új életünkkel. Számunka a világ már teljesen megváltozik, hiszen semmi sem lesz ugyan az, mint előtte volt. Ezeket lassan feldolgozzuk és megpróbálunk együtt élni az új helyzettel, amit az élet számunkra rendelt. A gyógyulás pillanatában az ember mindet átértékel és más szemmel lát. A kapcsolódás a testeddel szorosabb lesz, mint valaha, hiszen jobban értékeled azt, amid maradt általa. Jobban érted a tested működését, hiszen szorosabb lesz a kapocs köztetek. Odafigyelsz minden apró jelzésre, amit küld feléd és óvod amennyire csak lehet. Tudjuk jól, hogy semmi sem lehet már a régi és új fejezeteket kell nyitnunk az életünk könyvében, de ezeket már bátrabb léptekkel tesszük meg.  

Szorosan magunkhoz öleljük az összes megmaradt érzésünket és jó alaposan becsomagoljuk a szeretet takarójába, hogy mindig melegen tartsa a testünket, ami néha nagyon tud fázni. Egész lényünkkel azon vagyunk, hogy már semmi se fájjon, hogy a betegség végleg távol maradjon.  

A nehézségek után, elkezdünk nyitni a világ felé, hogy más kapcsolatokat is építsünk. Keressük a támaszokat, a csoportok segítségével, ahol a lelkünk és szívünk is táplálkozni tud. Egy láthatatlan fonallal kapcsolódunk másokhoz az által, hogy segítjük egymást. Itt megértik a problémáinkat és átérzik a fájdalmunkat. Egy nagy közösség részesei leszünk, ahol a gyógyulásunk a fő cél és a legfontosabb a támogatás. Itt az emberek, mélyen benne vannak abban a gödörben, amiben mi is voltunk, de segítő kezet nyújtva egymásnak kimászunk belőle. Kicsit próbáljuk az élet színesebb oldalát is megismerni és felfedezni azt, hogy mennyire egyformák vagyunk a bajban. Közösen teszünk a gyógyulásért, azért, hogy minden a múlté legyen.  

Betegnek lenni a legnehezebb dolog az életben. Folyamatos harcokkal jár az, hogy jól legyünk és teljesíteni tudjuk a világ felé az elvárt normákat. Erőn felül kell küzdenünk és talpon maradnunk, ha az élet pofon vág minket. Pedig néha ez nem könnyű és olykor az ember inkább feladná. Viszont van egy hatalmas nagy erő, ami arra késztet minket, hogy kitartsunk még akkor is ha nagyon nehéz. Ez az erő a mi belső erőnkön alapszik és az élni akarásunk a fő kulcsa. A legnehezebb időkben, szinte elengedhetetlen a támasz, hogy kapcsolatokat ápoljunk, kapcsolódjunk önmagunkhoz és a testünkhöz. Csak így tudunk túllendülni minden nehéz helyzeten, amit elénk sodor az élet.

Sohase felejtsük el: a kitartásunk mindig eredményt hoz, bármilyen nehéz is az odáig vezető út. 

Fotó: cottonbro a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    8 hozzászólás

    • Klaudi

      Nagyooon tetszett ez a bejegyzésed, igazán elgondolkoztató és teljes mértékben egyetértek! A szeretet saját magunk felé is nagyon fontos részese kell, hogy legyen az életünknek, mert így ezzel együtt elfogadjuk a betegségeinket❤️ Néha nem könnyű tény, de nem adhatjuk fel és igen, a belső erőnk motivál arra, hogy ne adjuk fel! 🙂

      • Lubna

        Ahogy olvastam nekem valamiért a hegem ugrott be, és az hogy semmi sem lesz már ugyan olyan, valóban. Nagyon szép poszt lett ez, még akkor is ha fájdalmas a tartalma. ❤️‍🩹

    • Jakó Judit

      Nagyon tetszett az írásod. Szerintem az ember ilyenkor még jobban próbálpozitív maradni, és átértékelődik minden. Hiszen ilyenkor a kellemes emlékekbe, pozitívumokba kapaszkodunk. Célokat tűzünk a gyógyulási folyamat végére.

      • Vivi

        Hmm..nagyon szép sorok, bár a betegségek lelkileg és sokszor fizikailag is nehezek. 😟 Aztán ugyebár ott van a továbblépés/feldolgozás időszaka, ami szintén nem könnyű. Sajnos előre nem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni, ha pedig tudnánk előre, akkor az sem lenne jó. Van az emberekben egy utolsó utáni erővétel, ami talán átsegíthet a nehézségeken és segít elindulni a továbblépés utján. Ha a nehéz időszakból kilábalunk, akkor a világ is kinyílik előttünk. Vagy megrekedünk egy szinten, vagy erőt veszünk magunkon. Mindig csak rajtunk múlik. ☺️

    • Eszter

      Nagyon nehéz sokszor az embernek tenni azért, hogy egy-egy élethelyzetből kilábaljon. Jönnek a hibáztatások, az, hogy nehezen sikerül, nem vagyok jó semmire, de ha igazán a sarkunkra állunk és valami átkattan bennünk, hogy igen is, a saját sorsunk kovácsai márpedig mi vagyunk, céljainkért is mi tudunk tenni, akkor minden lehetséges. Úgy, ahogy Te is megfogalmaztad az írásodban! Bármi lehet, ha igazán elfogadjuk magunkat, mindazokkal amik velünk jöttek-mentek az életünk során, akkor kilábalhatunk bármiből. Köszönöm a posztod. 💗

    • Anne D.

      Nagyon tetszett az írásod. Sikerült is kicsit elgondolkoztatnia és igazából teljes mértékben egyet tudok érteni veled. Bár én inkább a mentális egészség és lelki gyógyulás kontextusában, de át tudtam érezni a sorok mondandóját és a mögöttük lévő érzéseket. Hogy ha az ember nincs jól, akkor nehezebben küzdhetünk meg a mindennapokkal. Viszont bár előfordulhat hogy nagyon reménytelennek tűnik a helyzet és azt érezhetjük hogy sose lábalunk ki az adott élethelyzetből és talán azt is érezhetjük, hogy nincs erőnk tovább küzdeni, én is azt gondolom hogy ha elég kitartóak vagyunk és küzdünk ezek ellenére is, akkor annak egyszer beérik a gyümölcse. Meg hát semmi sem tart örökké, ez vonatkozik a szenvedésre is és addig amíg ez véget nem ér, addig ki kell tartanunk. Engem legalábbis ez a gondolat hajt előre, amikor összecsapnak a fejem felett a hullámok és beleragadok egy negatívabb hullámba. Meg persze bizonyos dolgoknál abban is hiszek, hogy minden okkal történik és bár az adott pillanatban nem érthetjük hogy ez mégis mi a francnak történik már megint velünk, egy nap ezek talán mind értelmet nyernek.

    • Ninaa

      Mindig olyan gyönyörűen írsz, iszom a szavaid. Csodállak, hogy ennyi rossz után is képes vagy felállni és erősnek maradni. Persze nem is lehet más tenni, csak előre, pozitív gondolkozás, még akkor is ha nehezünkre esik. A kapcsolatok, a barátok, az önmagunkkal való törődés ilyenkor valóban a legfontosabb és minél több pozitivitást beszívni, magunkhoz ölelni, hogy túllendüljünk a nehézségeken. A gyógyulás nehéz folyamat, de mindig megéri végigmenni ezen az úton. Kitartás és köszönöm, hogy itt vagy nekünk ♥

    Hozzászólás a(z) Ninaa bejegyzéshez Válasz megszakítása

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük