Elfogadás-feldolgozás

Szembenézni a tükörképeddel

Jelentéktelen darabnak számítasz, mégis hatalmad vetekszik az uralkodókéval. Uralmad az emberek felett hatalmas, pedig lényed olyan törékeny darab. Furcsa vagy a magad módján: rideg, hideg, fényes és olykor a legkegyetlenebb dolog, ami az életben csak lehetsz. Néha, ha rád néznek egy világ omlik össze az emberekben és szinte egy komor valóság segélykiáltása zajlik le, a megtört lelkekben. Te semmiről sem tehetsz, hiszen csak mereven a helyeden vagy, ott, ahova téged tettek és csak teszed a dolgodat amire szántak és amit az emberek tőled szeretnének.

A tükör sötét, árny oldala nem csak tőle függ, hanem a mi lelki világunktól, állapotunktól is. Ő egy eszköz számunkra, amibe, ha mélyen belenézünk akkor azt látjuk, amit mi szeretnénk. Amikor szomorúak vagyunk és a lékünk legbelül összetört, akkor sosem fogjuk úgy látni a tükörképünket, ahogy az valójában van, ami az igazi énünk. Egy elferdített valóságot, illúziót tükrözünk ki, ami éppen a lelkivilágunkban zajlik és vívódik. Akkor, amikor belenézel a tükrökbe azt az énedet látod, aki, nem elégedett, gondjai vannak, akinek az élet most nagyon nehéz, akinek esetleg a teste nem olyan, mint amit fejben kigondolt, vagy épen a mosolya csak egy álca, hogy takarja azt, hogy ő most nincs jól. Rengeteg érzésünk lehet ettől az apró mozdulattól és egy bizonyos határig ez természetes és normális. Egyik napunk se lehet ugyan olyan az éréseink, érzelmeink folyamatosan hullámoznak, de arra kell törekednünk, hogy inkább a pozitív dolgok kerüljenek előtérbe és ne pedig a rosszak. Szerintem a tükörnek is két oldala van. Az egyik oldala, ami előttünk van és látjuk benne magunkat és a másik pedig a lelkünk felé mutat, a belső világunkra, az érzelmekre, érzéseinkre és ez nem más, mint a lelkünk tükre. Lehet néha hamis képet kapunk, ha belenézzünk, de akkor meg kell állni egy percre, mélyen belenézni és csak utána bírálatot tenni magunkról, ha már jól átgondoltunk mindent. 

Tudod Én mit láttam, amikor régen belenéztem a tükörbe? 

  • Egy lányt, aki nincs megelégedve önmagával.  
  • Egy összetört lelket, selejtes köntösbe bújtatva.  
  • Egy megtört, érzelmileg megingott, személyt.  
  • Egy lányt, letört szárnyakkal, összetört álmokkal, megsebzett lélekkel, aki még akkor is a rosszat látta, amikor éppen minden jó volt körülötte. 
  • Azt, akinek a mosolya egy takarás volt, hogy a világ ne lássa mennyire is fáj legbelül számára a ridegnek hitt valósága.  
  • Azt, hogy nem az vagyok, aki lenni szeretnek.  

Sajnos voltak rossz időszakok az életemben, mikor így éreztem, ha belenéztem a tükrömbe. Nem voltam jól, feszengtem, szorongtam a bőrömben, az érzéseim folyton ingadoztak. Nem voltam szabad és nem is tudtam úgy tekinteni magamra, aki igazán boldog. Boldog voltam, de ez mégis más milyen boldogság volt. A lelkem abban az időszakban apró szilánkokra tört és ezt helyrehozni nagyon nehéz volt.  

Tudod most mit látok, ha belenézek a tükörbe? 

  • Egy erős nőt, akinek a mosolya nem csak egy álarc, hanem a belső békéjét tükrözi.  
  • Aki boldog, még ha az élet megpróbáltatások elé is veti.  
  • Aki mer sírni, ha az élet azt úgy kívánja és jól is esik neki.  
  • Egy magabiztos személyt, aki sohase adja fel, legyen szó bármilyen nehézségről.  
  • Hegeket, melyek azt az utat mutatják, amivé lettem és hogy addig milyen utat tettem meg.  
  • Csillogó szemeket, melyek boldogabbak, mint valaha.  
  • Hatalmas nagy sugárzást, melyet a holdról is jól láthatnak.  
  • Azt a NŐT, aki mindig is lenni akartam!  

Viszont nekem se jött olyan könnyen és egyszerűen megbékélni a lelkemmel, a tükörképpel. Sok-sok időmbe, rengetek önfejlesztésembe és egy olyan társra volt szükségem, aki tényleg a belső lényemet szereti, nem pedig a külsőségek izgatják. Aki apró léptekben, szép szavakkal arra buzdítja a másikat, hogy értékes és nagyon szép. Ezek kellettek nekem ahhoz, hogy eltudjam magamat engedni és úgy tudtam élni a bőrömben, hogy nem tehernek életem meg. A lelkem szabad volta teljesen és semmi, senki se vehette el ezt a szabadság érzetet. Pedig az évek, az idő, a hormonok, a hízások-fogyások, a betegségek nem voltak kegyesek hozzám. Minden meglátszik a testemen, a bőrömön, a hajamon, mégis, ha belenézek a tükörbe, most már önmagam látom és őszintén mosolygok. 

Az Én pillanataim

Állj meg egy percre a tükör előtt és nézz mélyen bele. Mit látsz most benne? Mit érzel? Mik törnek felszínre most benned? Kit látsz benne? A mosolyod szerinted őszinte? Ha szomorú vagy az miért lehet? Ne hagyd, hogy a tükör legyőzőn és a belső világod az uralma alá kerítsen. Tudom jól, hogy mennyire nehéz, szembenézni magunkkal azzal, amivel problémáink van, de sikerülhet, ha nagyon elszántak vagyunk. Legyél a saját világod irányítója és merj bátran belenézni abba a bizonyos tükörbe! 

Fotó: Ryan Arya a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    +5

    7 hozzászólás

    • Jakó Judit

      Nagyon tanulságos írás lett. Nekem is voltak hasonló érzéseim, amikor tükörbe néztem. Sőt, sokszor most is van, de igyekszem más szempontból megközelíteni a dolgot. Elvetem az önostorozást, inkább szeretettel fordulok önmagamhoz. Keresem a megoldásokat, hogyan is tudnék változtatni az adott problémán, és igyekszem időt adni erre.

      0
    • Ninaa

      Annyira jó volt ezt olvasni. Nekem is az egyik kedvencem lett ez az írásod. Büszke lehetsz magadra <3

      Én, ha belenézek a tükörbe még mindig látom az önbizalomhianyos lányt, de mára már azt is látom, hogy mennyi mindent hagyott maga mögött és mennyit fejlődött az elmúlt évek alatt. :))

      0
    • Klaudi

      Ez a bejegyzésed lett megint az egyik kedvencem. Nagyon jól fogalmazol, sokkal jobban mint én valaha is fogok. :’) Nagyon jó írás lett és egyben egy jó lecke is sokak számára szerintem. Én is sokszor belenéztem már a tükörbe és szerencsére már elég sokat fejlődtem. Régen tele voltam önbizalomhiánnyal, nem voltam megelégedve magammal, és úgy semmivel sem. Sőt, akkoriban még a hallássérültségemet se tudtam elfogadni, nem hogy megbékélni azzal, hogy hát ez van. Most, ha belenézzek a tükörbe, teljesen elégedett vagyok magammal, elfogadtam magamat és a hallássérültségemet is. Van egy heg a karomon amit sose fogok elfelejteni, de ugyanakkor nem gondolok rá rossz időszakra, hanem hogy meg kellett ezt is éljem és élek is ezzel tovább. Egyre jobban oda figyelek belsőmre, a lelkemre és ápolgatni, külsőmre is oda figyelek, hiszen edzek és nem drassztikus módon megváltoztatni a külsőmet, mivel így is szeretem magam ahogy és aki vagyok.

      0
    • Eszter

      Nagyon jó gondolatok, amelyekre szükség van a mindennapokban. Ahogy te is én is sokszor elégedetlenül nézek/néztem a tükörbe. Az a hely, ahol csak önmagunkat látjuk, a saját arcunkat, a saját testünket. Azt gondolom, hogy az ember talán egy életszakaszban elérkezettnek látja az időt, hogy elfogadja önmagát, olyan amilyen, ki tudja nyilvánítani mindazt ami benne van. Megbékél a testével, visszanéz, mi van mögötte, miket ért el és mivé vált.
      Köszönöm ezt a posztod. Szuper vagy:)

      0

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük