Félelmeink 

Erősek és bátrak vagyunk bizonyos élet helyzetekben. Szinte legyőzhetetlennek érezzük magunkat az adott pillanatban és magabiztosan vesszük kezünkbe az irányítást az élet különböző szakaszaiban. Ezek vagyunk mi a hétköznapokban, de a látszat néha csal. Nem tudhatjuk mi lakozik az ember igazi arca mögött, milyen furcsa és rejtett dolgai lehetnek. Csak egy külső vásznat látunk, ami mögötte rejtőzik, szinte csak kevesen láthatják. Talán meglepődve vesszük tudomásul a másik félelmeit, bizonytalanságait, ha szóba kerülnek egy-egy beszélgetés alkalmával.  

Kevesen tudják, de nekem is vannak ilyen problémáim. Most gondolom mindenki arcán döbbenet fut végig és a kérdés: Ugyan ő mitől félhet?! Hiszen annyi mindenen van túl. Túlélt minden nehézséget. Ki kell jelentenem, hogy én is ember vagyok és vannak bizonyos dolgok, amiktől tartok, félek. Szerintem ez teljesen normális dolog egy ember életében és igyekszem jól kezelni őket. Az életünkben lesznek olyan félelmek, amiket letudunk küzdeni, tudunk rajta dolgozni, de sajnos olyanok is, amivel inkább csak megpróbálunk együtt élni, viszont nem igazán tudunk rajta változtatni, hiába szeretnénk. Ez is normális és nem kell megijedni, hogy uuuu most akkor én fura vagyok, ha ez van?! Nem, nem vagy furcsa, csak vannak korlátaid az életben, ami normális. Téged így kell elfogadni, megérteni és szeretni.  

Én szeretném leküzdeni, a korlátaimat, félelmeimet, még ha ez nehezen is megy. Másoknak ezek nem jelentenek gondot, de számomra nagy erőfeszítések vannak az apróbb próbálkozások mögött. Nem könnyű leküzdeni azt, amitől tartasz és félsz. Ezek nem mennek egyik pillanatról a másikra sajnos. Mivel kicsit fiús lány vagyok, így nagyon durva félelmem nincsenek és elég bátornak is tartom magam. Viszont ami van, az elég mélyen belém eresztette a gyökereit. Tudom, hogy amit letudok küzdeni azt idővel le is fogom, de azt is elfogadom, hogy 1-2 dologgal együtt kell élnem. Nekem ezek már teljesen normális dolgok, viszont másoknak kell idő, hogy elfogadják, hogy én ilyen vagyok. Tudom, izgatottan várja mindenki, hogy végre kiderüljön velem mi is a helyzet.

Akkor íme, az én kis félelem csomagom: 

• Nagy félelmem van a pókoktól, amit sohasem fogok leküzdeni, de próbálok vele együtt élni. Igen, ha látok egyet kb. szívrohamot kapok és hisztérikus leszek. Jöhet kígyó, béka, bogár csak pók ne legyen sehol. 
• A másik félelmem a padlás. Oké lehet nevetni nagyokat, mert elég vicces, de sajnos iszonyatosan félek odafent. Nem tudom mi végett van ez, de már attól pánikolok, ha szóba jön, hogy fel kellene menni. Volt, hogy a férjemnek segítenem kellett fent, hát…  elég, ha ennyit írok: hússzor izzadtam le és elmondtam vagy hat imát, hogy jól legyek. Utána kijelentettem, hogy oda többet nem megyek. 
• Víziszonyom van, már gyerekkorom óta. Ennek a pontos okát is tudom, hogy miért alakult ki. Amikor tanultam úszni, akkor volt egy rövid pillanat mikor lemerültem a víz alá. Bepánikoltam, pedig akkor már tudtam úszni. Rövid ideig tartott, de utána nem mentem többet úszni és féltem attól a víztől, ahol nem ért le a lábam. Valamint, ha már a nyakamat érte a víz, én hisztérikus lettem. Sokáig nem tudtam ezen változtatni, inkább csak a szélén pancsoltam a víznek. A férjem segített leküzdeni ezt a nagyon durva félelmemet. Igaz sok-sok évbe telt, mire eljutottunk arra a szintre, hogy már elfelejtkezek magamról és önfeledten vagyok a vízben. Néha még vannak félelmek, ha hirtelen jön a nyakamhoz a víz, de fokozatosan dolgozok rajta, hogy ne legyen rossz élmény.    
• Bizonyos félelmeim van a magasban is. Igaz ez változó, mikor milyen mértékű. Szeretem a kilátókat, igaz néha a fel és lejutás nekem nehezebb a félelmem végett, de nem adom fel és akkor is leküzdöm. Ha rácsos a lépcső ott szoktam jobban félni mert látom, hogy mi van alattam. Az egy kicsit pánikolósabb számomra, de erősen kapaszkodok akkor. A magasabb létrákon is nagyon félek és bizonytalan vagyok. Dolgozok rajta, folyamatosan, hogy ezeket a félelmeket leküzdjem és büszke vagyok magamra, ha sikerül 1-1 célkitűzés. Most kettő ilyen büszkeség is történt, mikor a Mátrában voltunk. Az első, hogy átmentem a 18-28 méter magasságban lévő és 183 méter hosszú függőhídon. Elsőre nagyon féltem, mert iszonyatosan mozgott és a közepénél a szívem nagyon vert és alig vártam, hogy vége legyen. Utána azt mondtam én nem megyek még egyszer fel, de rávettek, hogy tegyünk egy próbát. Második körre sokkal jobb volt és már jobban élveztem. A második nagy büszkeség pedig az volt, hogy kétszer is átcsúsztam a kötélpályán, ami 30 méter magasban van és oda-vissza 230-230 méter. A kezdeti félelem és erős szívverés, a csodálatos látvány hatására a kötélpálya közepén teljesen elmúlt és annyira élveztem, hogy második körre már mosolyogva mentem végig.  

Hatalmas nagy büszkeség számomra, hogy vannak olyan félelmeim, amiket sikerül lassan, fokozatosan formálnom és esetleg leküzdenem. Ezek hatalmas nagy előre lépések az életemben, mely rengeteget formált rajtam. Nagy segítség, hogy a férjem ebben is a segítő támaszom és számíthatok rá. Tudom, hogy lesz olyan, amit nem tudok leküzdeni, de igyekszek úgy élni, hogy az életem teljes legyen. Szeretnék korlátok nélkül élni, ahol a félelem mértéke, úgy mond minimális és ezen folyamatosan dolgozni fogok.  

Ti mit gondoltok erről? Nektek vannak félelmeitek? Oszd meg velem a véleményedet itt, vagy az instagram oldalamon: @kitti.ilyenazeletblog

Fotó: Alesia Kozik a Pexelsről

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével!