Betegség,  Elfogadás-feldolgozás,  Szeretet

Endometriózis történetek 1. rész

Bezárva 

Az endometriózis nem válogat és nem törődik vele hány éves vagy, hogy milyen állapotban vagy az adott helyzetben. Csak beférkőzik a testedbe, a lelkedbe és felforgatja az egész életedet. 

Március az Endometriózis Világnapja, ennek alkalmából jött az ötletem, hogy a blogon nem én mutatom be milyen is ezzel a betegséggel együtt élni, hanem azok a sorstársak, akik vállalták, hogy elmesélik a saját történetüket. Bátrak, erősek és egy a közös bennük a betegség, ami, mint egy láthatatlan fonnál összeköti őket. Fogadjátok hatalmas nagy szeretettel az első bátor történetet. 

Szivek Vanda Kornélia vagyok 23 éves. Mit érdemes tudni rólam? Örökmozgó, sportos típus vagyok, végtelenül türelmes. Imádom az állatokat, boldog tulajdonosa vagyok egy gyönyörű lónak és okos kutyának. A legkilátástalanabb helyzetekben is vidáman mosolygok, makacsul ragaszkodok a véleményemhez. Ezek a legfőbb tulajdonságaim, melyek hozzásegítettek a diagnózisomhoz: endometriózis, adenómiózis. 

Kép: Vanda engedélyével

Lássuk, hogy is kezdődött az én történetem 2 évvel ezelőtt: 

Fiatal korom ellenére, nagyon sok mindent tudhattam a hátam a mögött. 18 évesen tudtam meg, hogy édesanyámnak rosszindulatú mellrákja van. Innentől az életemben felpörögtek az események. Műtétekre, kezelésekre vittem anyát, érettségiztem, részmunkaidőben dolgoztam, lovagoltam. Ahogy telt az idő a tanulmányaimat az egyetemen folytattam és két munkahelyem is volt. 3 évvel később, 21 évesen sikeresen befejeztem a tanulmányaimat, édesanyám meggyógyult. Úgy éreztem enyém a világ, mindent a kezembe tartok, innen felfelé visz az utam. Kiderült, nagyot tévedtem… Egy átlagos július reggel dolgozni indultam, de rosszul lettem. Másnap ez megismétlődött, így megvizsgáltak a kórházban, de nem találtak semmit, hazaküldtek. A menstruációm múlóban volt, de valahogy ez eszembe se jutott akkor. A következő napok is hasonlóan teltek, munkába már el se tudtam indulni. Reggeli rosszullétek, hőhullámok, pánikrohamok, étvágytalanság, hasmenés, hányinger és féloldali látásvesztéssel járó migrén. (stb.) Sosem volt erre példa az életemben, lovasként mindig minden fájdalommal megbirkóztam, de ez más volt. Teltek a hetek, hónapok, lefogytam, nem bírtam enni (pedig imádok) nem dolgoztam, nem sportoltam, alapvető dolgok ellátása is egyre nehezebbé vált. Mindeközben számos orvosi diagnózist kaptam. Voltam IBS-es, PMS-es, pánikbeteg, depressziós. Egy dolog volt bennük közös: egyiket se támasztották alá semmilyen vizsgálattal, de különféle gyógyszerezést erőltettek volna az orvosok. Minden egyes megbélyegzés után azt éreztem, egy szikla szélén állok egyedül és ahelyett, hogy valaki segítene, inkább belelöknek a szakadékba.

Már fél év telt el és minden menstruációm pokoli volt, olyat éreztem bal oldalt a hasamba, amit még soha. Egy kedves barátnőm kérdezte meg először, nincs-e endometriózisom? Mire én: az mi? Irány az internet, majd teljes megsemmisülés…. azon túl, hogy minden tünet igaz rám, magyarázat az összes kegyetlen menstruációmra, amit fájdalomcsillapító kúrával kezeltek. Éreztem, hogy nem fogok beleesni a szakadékba tudom mit kell tennem. Felkerestem egy specialistát. A covid és az egészségügyi rendszer miatt olyan várólistákkal szembesültem, hogy eldöntöttük, előteremtjük a pénzt a magánellátásra. Fogamzásgátlóval kezelt az orvos, de egyre rosszabbul voltam. Kiderült, hogy csúnyán félre diagnosztizáltak, emellett MTHFR trombózishajlamom van, a gyógyszer pedig ellenjavallat. Ezek után az orvos nem volt hajlandó velem foglalkozni. Éreztem, ahogy zuhanok a szakadékba, próbálok kapaszkodót találni. Édesanyám ledob nekem egy kötelet, amit még éppen sikerül elkapnom. Minden erőmmel tartom magam, de nincs erőm felmászni. Háromnegyed év telt el összesen mire egy tényleg specialistához eljutottam. Hosszas ultrahang vizsgálat után kiderült adenómiozisom van. A számomra megfelelő hormont választotta ki kezelésnek, de mielőtt felírta volna, emlő vizsgálatot is csinált elsőként, addig soha senki. Csomó a jobb mellembe. Láttam, hogy aggódik, én kevésbé, fogom a kötelet, tartom, nem engedem el. Később a negatív eredménnyel visszamentem és elkezdtük a hormon kezelést. Megkönnyebbültem, éreztem ő lesz, aki segít kihúzni a szakadékból. Kezdtem jobban lenni, másztam felfelé, hogy visszakerüljek a sziklára azonban egy jellegzetes módon fájt a hasam bal oldalt. És egyszer csak elöntött a fájdalom, kicsúszik a kötél a kezemből, zuhanok le. Az orvosom rendszeresen vizsgált nem értette mi lehet a gond. Az állapotom már nem engedte, hogy elhagyjam az ágyamat. Fáradt voltam, erőtlen, sovány. Az állataimat képről láttam, a barátaimat chatről. Az öcsém járt boltba, vezette a háztartást, még anyukám külföldön dolgozott, hogy fedezzük a magánellátásom. Végül könyörögtem az orvosomnak, műtsön meg. Igent mondott és úgy éreztem éppen, hogy megfogtam újra a kapaszkodóm. Az első műtéti időpontom az állami szektorban elmaradt a covidra hivatkozva, így végül másfél évvel a kezdetek után 2021. decemberében már 23 évesen, magánellátásban az orvosom megműtött. Adenomiózis mellé betársult egy hashártya endometriózis. Az orvosom felhúzott a szakadékból… 

Kép: Vanda engedélyével

Összességében, hol is tartok most: 

Ülök a szikla szélén, biztonságban, boldogan. Mellettem édesanyám, testvérem és az orvosom. Azok, akikre számíthatok. Nagyon fáradt és gyenge vagyok még, de a fájdalmaim nagy része megszűnt. Pár hét múlva kezdődik a hormonkezelésem. Hiszem, hogy a maradék panaszom is el fog tűnni, hogy felállok és elindulok újra az utamon. Ezúttal már magabiztosan, támogatással a hátam mögött. Ha pedig bajba kerülnék nálam van a csomagom, amibe minden benne van ahhoz, hogy ne essek újra a mély szakadékba. Célom, megismertetni az emberekkel az endometriózist, felhívni a figyelmet a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatokra és megosztani a történetemet, melyen a diagnózis nem súlyos, de az oda vezető út viszont annál inkább. Nemcsak a 30 év feletti korosztályt érinti az endometriózis, a 20-as években járó lányokat/hölgyeket is! Köszönöm az orvosomnak, hogy hitt bennem és megmentette az életemet! 

Az élet akkor küld kispadra, amikor igazán nagy szükség van rá, hogy változtass. 

Legyünk bátrak, erősek és kitartóak, még akkor is, amikor mások nem hisznek bennünk. Soha ne adjuk fel, hiszen a gyógyulásunkhoz vezető út lehet, hogy nagyon nehéz és rögös, de a végén ott a cél amire mindig is vágytunk. 

Fotó: kira schwarz  a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    7 hozzászólás

    • Wikk

      Hű. Olyan Szomorú, hogy ilyen nehezen diagnosztizálhato ez az egész es egy sima nogyogxaszati vizsgalat nem elég áttekintő 🙁 de örülök, hogy írsz erről, mások torteneteit is megismerteted velünk.

    • Vivi

      Jesszusom, ez a betegség borzalmas. 🙁 És egyre több nőt érint napjainkban.. 🙁 Kitartás és sok erőt kívánok a mielőbbi felépülésre! 🥰

    • Fekete-Virág Virgínia

      Nagyon szomorú hogy mennyi ember van ebben a helyzetben, és hogy ez milyen nehezen diagnosztizálható. Viszont nagyon jó, hogy erről beszélsz, írsz, ezzel is segítve azokon/azoknak, akik szintén ebben a helyzetben vannak.

    • Bernie

      Ez a betegség szörnyű! Örülök, hogy talált egy jó orvost végül… de az a kálvária, ami ezt megelőzte!!! 🙁 Jó egészséget az egész családnak!

    • Ninaa

      Nagyon sok erőt kívánok Vandának! Bár, aki ezen túl van, az hihetetlenül erős nő, rengeteg rosszat kapott, kívánom, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb és legyen boldogabbnál boldogabb élete. Szomorú, hogy az orvosok ennyire félválról vesznek sokmindent…….

    • Klaudi

      Szörnyű, szomorú hogy egy ilyen betegség ilyen nehezen diagnosztizálható. 🙁 Sok sok erőt, kitartást kívánok Vandának! Legyen nagyon erős, kitartó! Örülök, hogy megosztottad velünk Kitti ezt a történetet, Vandának pedig azt, hogy leírta mindezt! Sok betegség van, ami nem csak a idős korosztály érinti, hanem sok minden mást is! Ezzel is példát mutatt, hogy tényleg nem válogat egyik betegség sem.🙏😔

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.