Szeretet

Kérdések és válaszok

Legyél kedves és nyitott az emberek felé és ők is nagy szeretettel és nyitottsággal fognak téged körül venni.  

A blogos élet alatt, rengeteg visszajelzést és szeretetet kapok az emberektől, aminek én nagyon-nagyon örülök és annyira jól esik, hogy kezdőként ennyire inspirálni tudok másokat. Nem is gondoltam anno bele, hogy ez majd ennyire szuper lesz és hogy az életem így lesz teljes. Szeretek másoknak segíteni és tanácsokat adni és próbálok arra törekedni, hogy az írásokból mások is tudjanak a saját javukra fordítani dolgokat. Az élet adott sok-sok rosszat, de kaptam tőle jót is méghozzá azt, hogy segíthetek az által, hogy leírom a történeteimet, ami másnak nagy segítség lehet.  

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg és írnak nekem, mert kíváncsiak erre-arra. Ezért is gondoltam, hogy lehet másoknak is nagy segítség lenne, ha egy bejegyzésben is benne lenne és esetleg innen is tudna szemezgetni. Így született meg ez a bejegyzés ötletem és adtam teret az embereknek, hogy kérdezzenek tőlem. Szóval érkezzenek a kérdések és az én saját személyes válaszaim. 

Mi az az Osada műtét és ezt mikor alkalmazzák? 

Ez egy elég összetett műtét, amit kevés orvos végez még itthon. Az adenomiozisos (endometriózis egy fajtája, ami a méh szövetekben van jelen) méhet szokták ezzel a technikával operálni. Főleg olyan nőknél végzik, akik babát szeretnének vagy lombikra készülnek. Ezzel is növelik, hogy a méh a műtét után befogadóképesebb legyen.( befogadóképes az, csak akadályozva van sajnos) A műtét függ az adeno méretétől, elhelyezkedésétől, de vannak olyan esetek mikor sajnos nem lehet alkalmazni. Maga az eljárás úgy zajlik, hogy a méhet óvatosan kettévágják és a beteg adenos szövet részt lefejtik.  

Mivel kezelted a hegeidet? 

Én nagyon odafigyeltem a varratokra, aztán a varasodási időszaknál is óvatos voltam. A hegeimet a contractubex géllel kenegettem és aloe vera fújos változatával. Szerintem ez a két páros nagyon szép eredményt hozott a hegeim alig látszanak, csak ajánlani tudom. 

Miért nem vetetted ki a méhed, ha ennyire nagy volt a fájdalom és gond? 

Mikor a 4. műtétre indultunk, akkor még nagyon szerettünk volna babát és így indultunk neki. Ezért nem is jött szóba ez az opció és addig, amíg nincs nagy gond odabent, azt csak úgy nem nagyon veszik ki. Eléggé komoly problémának kell lennie, hogy kivegyék a méhet.  

 A vérképeddel is volt probléma? 

Igen sajnos a vérképemmel is gond volt, sok eltérésem lett plusz a vasam, hemoglobinom szinte kuka volt. Műtét után sokat javult a helyzet, de nekem a vérszegénységgel régóta probléma volt. Folyton kezelni kell és odafigyelni rá. 

Milyen vitaminokat alkalmazol? 

Nincs konkrét vitamin kúrám, ami nekem bevált és alkalmazom, amit viszont rendszeresen szedek, az a D vitamin csepp, C-vitamin és vas tabletta. Volt egy idő, mikor ittam egy bélflóra támogató port, ami szerintem nagyon jót tett. 

Nehéz volt a véralvadásgátlókat szúrnod? 

Szerintem a legnehezebb művelet, főleg úgy, hogy utálom a tűket. Hosszú távon már kellemetlen és nem egy egyszerű dolog ez. Próbáltam váltogatni mikor hova adom, de így is volt gondom vele. Sok kitartás kell hozzá, de utána hozzá is szokik az ember és rutinszerű lesz a művelet.

A családod, hogy fogadta, hogy beteg vagy? 

Szerintem az egész családot megviselte és nehéz volt nekik ez az egész helyzet. Fiatal voltam, lett egy komoly betegségem, műteni kell, ami komplikált, mellette még baba se lehet. Ezeket felfogni és elfogadni, szerintem nem könnyű a családnak, de mindig támogattak ezen az úton és csak ezek számítanak.

Párod elkisért a vizsgálatokra? 

Nekem van a legcukibb férjem a világon. Ő minden vizsgálatnál ott volt és mellettem állt, támogatott. Mikor úgy alakult, akkor vett ki szabit, csak hogy mellettem legyen. Kevés sajnos az ilyen férj, aki ennyire elfogadó és megértő. Én nagyon szerencsés vagyok, hogy Ő van nekem. 

Megterhelőek voltak a vizsgálatok, kezelések? 

Voltak jobb részek és sajnos nagyon nehezek is. A hormonos kúrák megterhelőek voltak és néha a sok-sok szaladgálás is egyik orvostól a másikig. Állandó rohanás volt az életünk és időpontkérések. Nem kívánom senkinek, hogy ezeket átélje mert nem volt jó buli. Viszont voltak kellemesebb részei és szerencsére a mostani orvosom egy jópofa orvos, akihez szívesen megy az ember, ha menni kell. 

A barátok mindig melletted vannak? 

Szuper kis barátokkal vagyok körülvéve, rájuk mindig lehet számítani. Mellettem vannak és támogatnak mindenben. Akik itt vannak velem, már a kemény mag és rájuk lehet támaszkodni. Sok-sok barát esett ki mellettünk az évek alatt, akik nem tudták kezelni a helyzetet és értékelni a barátságunkat. 

Az állatkák nevei honnan jöttek nektek? 

Uuuuu ez egy szuper kérdés. Fifi: Az előző kutyámról kapta a nevét mert annyira Fififs volt és ez a név passzolt rá. Elliot: Egy filmből kapta a nevét, amiben a sárkányt így hívták. Luna és Zoé: Nekem ezek a nevek nagyon tetszenek ezért is lett ez a nevük és valahogy illik rájuk. Zeusz: Karakteres nevet akartunk a fajtája végett. Sajnos a kapott neve, ami Maci volt nem nagyon jött be nekünk. (Zazu a bolondos viselkedése végett lett) Pablo: Neki a neve Pablo Escobartól jött, mert túl sokat néztük a sorozatot és a filmeket. Ez a név annyira passzolt hozzá.  

Mióta vagytok együtt a pároddal? 

Nagyon-nagyon régóta, de pontosabban már lassan 13 éve, hogy együtt vagyunk. 6 éve a felesége vagyok, ami azt jelenti, ő akkor vett el, amikor a legnagyobb baj volt, de még ez se tartotta vissza. Szerintem ez mindent elárul róla és rólunk is. 

Nagyon örülök mikor ennyi visszajelzést kapok és az emberek ennyire kíváncsiak rám. Jó volt olvasni ezeket a kérdéseket és összeszedni egy nagy csokorba őket. Már látom, hogy a munkámnak van értelme és szerintem csak ez számít. 

 Fotó: Olya Kobruseva a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    2 hozzászólás

    Hozzászólás a(z) Papp-Terjék Kitti bejegyzéshez Válasz megszakítása

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük