Szeretet

2021 blog visszatekintés

Álmodtam egy apró kis dolgot, amiből mára már egy hatalmas nagy csoda lett és az életem jelentős része. Pedig annyira aprónak tűnt az elején és most, ha visszatekintek rá tudom, hogy ez csak egyre nagyobb lesz. 

Előttem vannak a kezdetek, amikor lázas készülődés, ötletelés zajlott, hogy hogyan is vágjunk bele az egész blog ötletnek és milyen legyen a kinézete. Már akkor is tudtam, hogy miről szeretnék majd írni és egyből előjött a bejegyzések témája: betegség, elfogadás-feldolgozás és szeretet. A fejemben már ott voltak az ötletek, hogy hogyan kellene kinéznie és milyen legyen a logóm, de ehhez kellett egy nagy szakmai segítség a barátnőm részéről. Ő volt az én varázslóm, aki a fejemben lévő ötleteket megvalósítva a képernyőre varázsolta, pont úgy ahogyan azt én elképzeltem. Annyira jó ezekre a pillanatokra visszaemlékezni, mert így 1 év után is mintha frissek lennének az emlékek úgy villannak fel előttem, ezek a csodálatos pillanatok. Akkor ott mindennek meg volt a jelentése, hogy mit miért akarok és ez mai napig is így van. Rengeteg munkánkba került, hogy a blog olyan legyen amilyet szerettem volna, de minden munkát megért és még ezek után is sokat fog érni számomra. December végén 1 éves lett és ennek az évfordulójára, amit így az új évre terveztem megírni, úgy gondoltam kicsit visszaemlékezek a kezdetre, arra, hogy mi történt ez idő alatt és hogy a blogon mit is jelent 1-2 dolog, milyen jelentőséggel bír számomra. Szeretném, ha az olvasóim mélyebb betekintést kapnának a blogom születéséről, létezéséről.

A név 

A legnehezebb gondban ezzel voltam, mert nem tudtam mi lenne a jó, melyik lenne az igazi, ami passzol a bloghoz és olyan Kittis is egyben. Nem akartam, hogy csak a betegséghez köthető legyen és tudtam, hogy különlegeset szeretnék. Amikor megtörtént az első műtétem 2014-ben volt egy francia mondat, ami nagyon megtetszett és nagyon közel éreztem magamhoz, ez pedig a La Vie Est Belle, magyarul Az élet szép. Ez a mondta már az első inspirációs táblámon is fent volt, amit 3 éve készítettem és amikor ránéztem tudtam, hogy valami ilyet szeretnék majd. Ez a név sajnos foglalt volt, de ahogy néztem a kis táblámat és ezt a csodás mondatot, egyszer csak ez pattant ki a fejemből: akkor legyen Ilyen az élet, vagyis C’est La Vie. Tudtam, hogy ez lesz az én nevem és bíztam benn, hogy a pár hét leteltével végre hivatalosan is a sajátomnak tudhatom. Így hatalmas nagy öröm volt, mikor karácsony előtt hivatalosan az enyém lett és a legcsodálatosabb ajándékot kaptam abban az évben.  

A logó 

Vele egy kicsit könnyebb dolgom volt, mert már az elején tudtam, hogy a tulipánnak jelen kell lennie a logómon. Gyerek korom óta elkísér, mint egy szimbólum, egy kis sugallat, hogy majd valamikor az életem része lesz és ez így is lett. Imádom a tulipánt, mélyen a szívemhez nőt az évek múlásával és egyben a nőiesség jelképe is. Tudtam, hogy a logómon ő fog szerepelni, mint az én jelképem és így alkotta meg nekem a barátnőm, ami így tökéletes ahogyan van. Számomra szerelem volt első látásra és még most sokadik látásra is az.

A témák 

Az alap téma a betegség volt és ebből indultam ki, de tudtam nem csak erről szeretnék írni, hiszen nagyon sokrétű vagyok és bennem több is lakozik, amit meg kell mutatni másoknak. A témákat hamar eldöntöttem fejben, mert egy összhang van közöttük, amik nagyon szuperül kapcsolódnak egymáshoz és külön-külön is jól helyt tudnak állni. Betegség, Elfogadás-feldolgozás és Szeretet. Szerintem az olvasók nagy része ezekből tud válogatni, hiszen annyi minden van 1-1 téma mögött, az emberek tudnak vele azonosulni.

Az első bejegyzések 

A decemberi ünnepi blog kezdés végett egy kicsit toltuk az első bejegyzésemet, hiszen annyira szaladgálós volt akkor minden napom. 2020 december 29-én viszont kikerült az első bejegyzés, ami az egyik régebbi írásomat takarta: Mikor az élet mindent felülír. Tudtam, hogy helye van az oldalon és hogy ő lesz majd, aki meg nyitja az egészet, hiszen ezzel az írással kezdetem mindent. Betegség és elfogadás-feldolgozás témákhoz került és így útjára indult egy kalandos utazás a blogolás világában. A következő már egy friss és ropogós írás volt a szeretet részhez méghozzá 2021 első bejegyzésével: Csak szeretni. Innen már csak úgy jöttek az újabbnál újabb friss irományok a témákhoz és szépen gyülekeztek az érdekes bejegyzések.  

Hogy mit adott számomra a 2021-es év blog terén? 

  • Rengeteget fejlődtem 
  • Sok új dolgot tanultam meg   
  • Az írás technikám is sokat változott, fejlődött 
  • Új embereket ismertem meg és szoros barátságok alakultak ki 
  • Magabiztosabb lettem 
  • Céltudatos 
  • Hatalmas nagy pozitív löketet kaptam az olvasók által 

Elkezdtem írni, elkezdtem változni, körülöttem minden más lett és még néha meg kell ráznom magamat, hogy hahó Kitti ez mind veled történik! 

A blogon jó volt leírni azt, amin keresztül mentem, hogy hogyan is éltem ezeket meg és örültem, hogy másoknak nagy segítségére lehetek az írásaim által. 44 bejegyzés, különböző témákban, de mégis egy a közös bennük, hogy hatalmas nagy munka áll mögöttük és óriási szeretet. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam ez idő alatt az olvasóimtól, hogy a kemény munkának van értelme és érdemes csinálnom, még ha néha nehéz is volt. Hálás vagyok nekik hiszen nélkülük ez az egész nem jöhetett volna létre és tudom, hogy a 2022-es évem is egy szuper év lesz, még több érdekességgel, fejlődéssel és tanulással. Leküzdöttem sok-sok félelmemet, gondolatot, akadályt és tudom, hogy az írás már az életem része és nélküle nem lennék ugyan az, mint aki most vagyok. 

Viszlát 2021, vágjunk bele egy új kezdetbe 2022! 

Fotó: Olya KobrusevaPexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    9 hozzászólás

    • Eszter

      Gratulálok Kitti, mindig jó olvasni a tartalmas posztjaidat, amelyek mindig visszarázzák az embert, elgondolkodik dolgokon, hálát ad azért amilye van. Az írás számomra is terápia. Kívánok Neked sok szépet az idei évre, érjen sok öröm és legyél nagyon boldog 🙂

    • Amy

      Imádom a posztjaidat, és bár már régi veterán blogger vagyok, mégis az egyike vagy azoknak, akik miatt nem akarom abbahagyni, mert olyan szinten inspirálsz, hogy azt szavakkal nem tudom kifejezni. Remélem, egyszer egy nap össze tudunk futni egy kávéra, és akkor elmondhatom ezt személyesen is egy nagy-nagy ölelés kíséretében.

      Sok-sok boldogságot kívánok, és még sok-sok blogposztot 🙂

    • Ninaa

      Nagyon tetszett az évösszegződ és örülök, hogy megnyitottad a blogot, ezáltal pedig megismerhettelek, megismerhettünk. Mindig is tetszettek a színek, a logód, a céltudatosságod ezzel kapcsolatban. Az írásaidat pedig egytől-egyig szeretem legyen az komolyabb hangvételű vagy vidám. ♥

      Mégegyszer, örülök, hogy itt vagy köztünk, bloggerek közt és legyen nagyon jó év számodra 2022! ^^.

    • Klaudi

      Nagyon jó összefoglaló lett! 🙂 Először is, én nagyon nagyon örülök hogy rád találtam, megismerhettelek😘❤️ Remélem egyszer sikerül majd találkozni is😊 A bejegyzéseid/posztjaidat imádom olvasni, minden egyes soraidat falom! 😀 Annyira inspirálció, motiválciót adsz, hogy az számomra hihetetlen! ❤️ Persze, arról nem is beszélve, hogy mennyire hasonlóan írunk, fogalmazunk, gondolkozunk és egyben a véleményünk is egyforma! 😊❤️ Lehet titkon te vagy az egyik ikrem😄🙈

      Ne hagyd abba a blogolás! 😉

    • Fekete-Virág Virgínia

      Szuper összefoglaló lett 😊 a név nekem nagyon tetszik, bár odáig vagyok mindenért, ami francia, azt meg nem győzöm soha elégszer mondani, hogy mennyire szeretem a bejegyzéseidet 😊

    • Ninaa

      Remek összefoglaló lett, nagyon örülök, hogy úgy döntöttél, hogy megnyitod a blogod és ezáltal én/mi is megismerhettünk. Annyira jó lett a blogod címe, nagyon szerettem volna én is mindig valami ilyesmit választani, de sosem sikerült megmaradnom egynél vagy mindig mást akartam ^^” Döntésképtelenség helló…..

      A logód nagyon tetszik és az egésznek a története. ♥

      Végül pedig kívánom, hogy 2022 számodra is remek év legyen! ♥

    Hozzászólás a(z) Amy bejegyzéshez Válasz megszakítása

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük