Elfogadás-feldolgozás

Elfogadás és továbblépés

Kapaszkodtam az életbe olyan erősen, amennyire csak tudtam. Nehéz volt felállni és tovább menni egy meggyötört világban, mely sebeket hagy maga után. Az, hogy helyt tudjunk állni, ott abban a pillanatban, ami éppen rombolni készül, talán a legnehezebb feladat. Nem volt könnyű megtenni az első lépéseket, de tudtam csak így lehet kerek az életem. 

A fárasztó és nehéz léptek ellenére, még mindig bennem volt az az érzés, hogy nem szabad meghátrálni. Bármennyire is kilátástalan az egész, ki kell tartanom. Az út előttem sose volt tiszta és egyszerű, küzdenem kellett, hogy oda érjek, ahol most tartok. Harcoltam magamért, másokért és azért, hogy elfogadjanak, úgy, ahogy vagyok. Hiába voltam kedves és jólelkű, ha voltak szívtelen emberek, akik nem tartottak teljes értékű nőnek, mert beteg voltam. Ezek is csak abban erősítette, hogy én igen is százszázalékos vagyok, még akkor is, ha vannak hibáim. Egy érző, szerethető személy, aki akkor is kitart, amikor sorra kapja a pofonokat az élettől. Minden apró mozzanat, ami az életemben zajlott, csak abban segített, hogy tudjam jó fele tartok, helyes az irány. Olyanná formált, aki már nem fél és szembeszáll mindennel és ha kell mindenkivel. Nem számított, hogy mások mit gondolnak, vagy mit mondanak, én csak is előre néztem és mentem. 

Az én világom így már más lett és általa sok változáson mentem keresztül. Egy új ember lettem, aki megtanult szeretni, elfogadni, felejteni és lezárni. Elfogadtam önmagam, az apró hibákat, a hízásokat, a hegeket, melyek megmutatják, milyen utat tettem meg idáig. Nem volt könnyű hozzászokni ahhoz, amit a tükör visszaadott, de leküzdöttem a démonjaimat, még ha nehéz is volt. Teljes lett az életem és mindent más szemmel kezdtem látni. Más lettem, már egy másik ént láttam magam előtt, aki az évek alatt sokat változott, formálódott és erősödött. Értékeltem, amim van, amit az élet adott és azt is, amit elvett. Egyszerűen csak élveztem minden egyes percet amim volt. Boldog voltam és végre szabad. Megtanultam, milyen szárnyak nélkül is szárnyalni és azt, hogy a veszteségek is alakítanak rajtunk és tanítanak minket. 

Az apró törékeny énem most már szikla szilárd, amit a viharok lehet, hogy megtépáznak, de akkor is kitart és begyógyítja a sebeit. Lehet, hogy sok rossz dolog történt velem, de rengeteget merítettem belőle. Nem lennék az, aki most vagyok, ha nincs ennyi megpróbáltatás az életemben. Minden rosszban van valami jó és ez nálam is így volt. Értékelem az életemet és amit ez által kaptam. 6 év az életemből, ami sose fog visszajönni, de most megteremthetem és pótolhatom a kiesett éveket. Lehetek még szabad, önfeledt és boldog, bármennyire bonyolultnak is tűnik ez. Vannak céljaim, vágyaim és ezeket még el akarom érni.  Lehet sokat fogok még harcolni, hogy minden sínen legyen, de ez akkor is az én utam, amit senki sem vehet el tőlem.  

Törjünk ki a csendből, a szürkeségből, legyünk szabadak és élvezzük az életet. Csak egy életünk van, ebből kell mindent maximálisan kihozni. Pótoljunk be minden elvesztett időt, legyen minden percünk értékes és boldog. Az élet nehézségei nem akadályozhatnak minket abban, hogy önmagunk legyünk. A változás bennünk kezdődik, akkor amikor elfogadjuk azt a tényt, hogy ez az út is járható. Meg kell élni a pillanat varázsát, az élet szépségét és azt, hogy minden múlandó, de mi mégis itt vagyunk. 

Fotó: Andrea Piacquadio a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével!

    5 hozzászólás

        • Kocsis Lászlóné

          Drága Kitti! Pár éve, hogy egy görög nyaralás alkalmával megismerhettelek, nem tudtam a betegségedről. Egy kedves, barátságos, jó kedélyű, mindig mosolygó fiatal nőt láttam, egy szerető férjjel, boldogan, mint akinek mindent megadott az élet. Aztán tudtam meg, hogy Te egy nagy harcos vagy! Emelem kalapom! Jó egészséget, boldog életet kívánok. Az írást ne hagyd abba! Puszi és ölelés!

    Szólj hozzá

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük