Betegség

Mikor szembenéztem a tüdőembóliával

Az élet nevű játékban, egyszer már majd nem vesztettem. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy kiessek a játékból végleg, de szerencsém volt és kaptam egy plusz életet és ezzel új esélyekhez jutottam.  

Új esélyekhez, hogy megmutassam az én életem többet érhet, hogy van még mit kihozni belőle. Tudtam, hogy ez a nehézség a javamra szolgál majd, csak ki kell tartanom a végsőkig. Eddig túl voltam már néhány problémán, úgy voltam vele talán ez se fog ki rajtam. Most elmesélem a tüdőembólia történetem, hogy milyen is volt az a korszaka az életemnek. 
A műtétem után 1,5 hónapra levették a katéterem és a véralvadásgátló abbahagyása után jelentkeztek az első tünetek. Olyan érzésem volt, mint akinek izom fájdalma van a hátánál és a vállánál. Ezek először gyengébbek voltak, csak pár nap után erősödtek fel és lett másfajta jellegű. Kezdetekben a sok fekvésnek, a kevés mozgásnak gondoltuk. Csak akkor furcsálltuk, mikor a bordáknál már elkezdett szúrni és nem tudtam feküdni, a pulzusom magas volt, nehezen vettem levegőt. Tudtuk, hogy be kell menni a kórházba, ez már nem játék. Viszont arra senki sem számított, amit ott mondtak: kiderült, hogy kétoldali tüdőembóliám van. Az életem új értelmet nyert, mikor szembenéztem ezzel a súlyos betegséggel. Nem gondoltam, hogy egy pillanat alatt átformálódik minden, de sajnos így lett. Ez a betegség mindent megváltoztatott, amit csak tudott és lehetett. 
Mit is jelent a tüdőembólia: A fő tüdőartériák és mellék ágainak az elzáródása, amit a vérkeringéssel elsodort vérrög okozhat. Ilyen esetben a vérrög akadályozza a vér normál áramlását. A tüdőembólia akár komoly problémákat okozhat és halállal is végződhet.  

Milyen volt a kórházban? 
Nem éppen olyan, mintha itthon lettem volna, de mindenki azért volt, hogy én jól legyek. Hosszas kórházi kezelésen estem át, ahol az elején őrzőben voltam és csak feküdni lehetett, gépekre kötve. Nagy dózisban véralvadásgátlót kaptam és gyógyszereket a fájdalmakra. Sajnos nagy fájdalmak voltak, ami a bordáknál szúrt, de ez fokozatosan javult. Figyelték az állapotomat és mikor már úgy vélték, hogy kezdek alakulni, stabil vagyok, átvittek az osztályra, ahol folytatódott a talpra állításom. Igen szó szerint így történt, mivel a fekvés és kevés mozgás végett nagyon gyenge voltam és a tüdőm se volt éppen a toppon.  Gyógytornász járt hozzám és megtanította a lábam fáslizását mert csak úgy kellhettem fel és szigorúan járókerettel. Ezek is nehezen mentek, de napról-napra egyre erősebb lettem és elhagyhattam a járókeretet és kompressziós harisnyát kaptam. Utána nagyobb távokat is megtettünk, igaz több részletben. Edzeni kellett a lábam és a tüdőmet, hogy jól legyek. Kezdtem alakulni, így már haza tudtak engedni. Az elején a szurik maradtak addig, amíg nem állítottak át gyógyszeres terápiára. 

Milyen volt otthon a felépülésem?  
Talán ez volt az egyik legnehezebb rész. Nem gondoltam, hogy ilyen nehezen megy minden, hamar elfáradtam, kimerültem, de próbáltuk edzeni a tüdőmet, hogy jól legyek. Sétáltunk az udvaron, azután boltba mentünk és utána már kirándulni is tudtunk. Szépen fokozatosan csináltam mindent, apránként. A tusolások nehezen mentek, mert a meleg és pára nem tett jót, pár alkalommal rosszul is lettem, de ehhez is csak idő kellett. Mikor áttértünk a gyógyszeres véralvadásgátlóra, nagyon jónak ígérkezett, mert napi 1 tabletta kellett csak. Viszont így, hogy nálam ez az egész kialakult a hormonos utókezelés az endo végett nem jöhetett szóba, sőt orvosi megbeszélés alapján, ezt a hormon dolgot inkább el is vetettük, csak hogy jól legyek. Már kezdett kicsit normális életem lenni. Aztán nyárra a menstruációs vérzésem nem akart elmúlni, így orvoshoz kellett fordulnom, de minden rendben volt kaptam rá gyógyszert. Akkor még nem gondoltam, hogy hol ilyen hol olyan lesz a vérzésem és kezdek túl sok vért veszíteni, mikor olyan hónapom van. A nőgyógyásznál nem találtak problémát, de a vérképem rossz lett. A véralvadásgátló gyógyszerre gyanakodott pár orvos, de az akkori kezelőorvosom nagyon ragaszkodott a szedéséhez. Ez érthető, mert nagy volt a baj. Tudtam, hogy ez így nem jó és menni kell tovább, mert tudtuk, hogy a gyógyszer a gond. A vérképem romlása végett, a háziorvos inkább átállított szúrásra és elküldött hematológushoz, hogy ők biztosan többet tudnak ez ügyben tenni. A szuriktól sokkal jobban lettem és a hematológián is megkaptam a javaslatot a szurira, ahol mondták, ez egy jó ideig így fog menni, mert az én esetemben ez az eljárás lesz igazán hatásos. 

Milyen volt szúrni magamat?  
Nagyon nehéz volt az elején. Műtét után sokáig szúrtam magamat, akkor még combba, ami nem volt a legkellemesebb művelet és nagyon nehezen is ment, eléggé megviselt. Mikor a kórházban kaptam akkor vállba kértem a vágás végett. Nagy dózisba ment a szuri reggel-este, ez eléggé csúnya volt, de ki lehetett bírni. Mikor itthon voltam és lábadoztam, akkor az elején a combomba adtam, de a hosszabb szúrások nem tettek jót és mivel a hasam jól volt, így oda tértünk át. Sokkal könnyebb hasba és egyszerűbb, nem fáj. Viszont a végére ott is voltak csúnya bevérzések, göbök, sajnos ez ezzel jár, főleg mikor hosszabb ideig csinálja az ember. Nem bírom a tűket, magát a szúrást se, de itt meg kellett edződni. Nincs mese ebben a helyzetben, 100%-ig helyt kell állni, hogy az ember jól legyen! A szúrások helyei látszódtak, csúnyák voltak, nyáron ezeket nehéz volt takarni. Viszont egy dolgot már a hegeimnél megtanulta, ha nekem minden oké és nem zavar, akkor mások véleményére nem adok. Néha megnézték az emberek, hogy miért vagyok foltos ez látszott, de nem volt vele különösebb gond. A nyaralásunk alatt is szúrtam magam és ott se okozott problémát. Ezekben az időkben, mindennel fel voltam szerelve, hogy könnyen megoldható legyen a szuri beadása.  Az életemnek ez a szakasza volt a legnehezebb, pedig már túl voltam 4 műtéten. Sohase gondoltam volna, hogy velem ez megtörténhet, de sajnos így alakult. Pontos válaszokat, hogy miért történt nem igazán kaptunk. Valószínűleg műtét utáni szövődménnyel álltunk szemben. Most már jól vagyok, kb. 1,5 évig tartott a terápia és mindent elhagyhattam. 

Az élet nevű játék nem olyan egyszerű, mint amilyennek hisszük. Folyton résen kell lenni, hogy ne veszítsünk és játékban maradjunk. Akár mi történhet az életünk során, ami fenekestől felforgathat mindent, de igazán csak akkor jövünk rá, hogy az életünk mennyire is fontos, ha már ezek megtörténtek. 

Fotó: A kép a szerző tulajdonában van 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    +4

    2 hozzászólás

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük