Betegség

Végre búcsút mondtam az epekőnek

Várakozni a legnehezebb dolog, főleg úgy, hogy már végre túl akarnánk lenni az egészen. Ilyenkor minden olyan lassú és nehezen telnek a napok, de akkor is ki kell tartani, hiszen lassan előttünk a cél. 

Egy korábbi írásomban, már említettem, hogy epeköveim vannak és műtétre várok, de akkor még nem volt meg az időpontom. Azóta eltelt egy kis idő és túl is estem a műtéten, amiről egy kicsit részletesebben írnék, kezdve a legelején.  

Nehéz volt a várakozás, mikor megtudtam szeptember elején, hogy csak október 29-én tudnak műteni. Akkor olyan hosszúnak és iszonyatosan távolinak tűnt, hogy azt le se tudom írni. Nincs mese, addig ki kell bírni és utána csak jobb lehet. Az orvosom elmondott mindent, hogy mire lehet számítani, megnézte a pocakomat és átbeszéltük milyen vizsgálatok várnak még rám. Elmondta, ő mindent megtesz, hogy laparoszkóppal menjen, de nem egyszerű az én esetem, 4 nagy műtét után nehéz lesz és készüljek fel mindenre. Ezek a szavak már olyan ismerősek voltak, hiszen sokat hallottam az évek alatt és valahogy már tudtam hogyan is kell ezt kezelni, hozzáállni.  Átbeszélve minden időpontot és papírt a kezembe adva, távoztam és vártam az én időmre. Az órák, a napok és a hetek is olyan nehezen teltek, mintha egy örökkévalóság lett volna minden és olyan hosszúnak tűntek ezek az időszakok. Nem láttam a végét, szinte csak voltam és bolyongtam, kibírva az előttem lévő utat. Mert az az út, ami előttem állt, nem éppen arról volt híres, hogy sima és zökkenőmentes legyen. Voltak jobb napjaim és néha a pokol mélyéről kellett felkapaszkodnom, mert tudtam egyszer ennek is vége lesz. Az étvágyam folyton változott, de inkább az jellemezte, hogy már semmit se kívántam és mindentől rosszul voltam. A gyomorfájdalmak minden naposak lettek és a hasmenés váltotta néha fel, mikor olyanja volt. Az élet így elég nehezen ment, de próbáltam egyensúlyozva túl lendülni mindenen, már amennyire ezt lehetett. Csak vártam és próbáltam elterelni a figyelmem, gondolataimat, mert akkor könnyebb volt egy kicsivel.  

Egy váratlan fordulat még a műtetem előtt történt velem, mert beteg lettem. Köhögés, orrfolyás, de szerencsére se hőemelkedés vagy láz nem kísérte. Minden praktikát bevetettem, hogy jól legyek és ne csússzon a műtétem, ami nehezen, de szerencsére sikerült. Nem így terveztem a napjaimat és nem is jött jókor, de az élet már csak ilyen, mindent felülír. A műtét hetét már nagyon vártam, hiszen tudtam, hogy akkor már közel leszek mindenhez. Sűrű, szaladgálós hétnek néztem az elejébe, kevés pihenéssel. Hétfőn vérvételre mentem, beszereztem még pár dolgot a műtétre és egy kis bátorításért, pozitív löketért összefutottam két endos  barátnőmmel. Jó volt kicsit olyanokkal lenni, akik átérzik ezeket a bolond időket és kellett a feltöltés. Aznap még várt rám egy EKG a háziorvosnál, így rohanás volt az egész napom. Másnap se volt jobb a helyzetem, mert az aneszteziológussal találkoztam, átbeszéltük az altatásom, hogy milyen tervek lesznek, ha esetleg nagy vágásom lesz. Utána még egyeztettünk az orvosommal, aki ismételten megjegyezte nem lesz egyszerű, de pénteken minden kiderül. Így már csak a várakozás volt hátra és az, hogy ez idő alatt elrendezzek minden itthoni dolgomat. Szerettem volna, hogy minden sínen legyen és jól menjen, hiszen egy időre kiesek az itthoni munkából még lábadozok. Az utolsó napomon bepakoltam a táskámat, felkészülve arra, hogy esetleg több napot leszek bent a kórházban.  

Pénteken korán keltem, mert 7-re már az osztályon kellett lennem és nálunk most a város nehezen közlekedhető, főleg suli időben. A férjem már hetek óta ideges volt, ezt a pillanatot nagyon nem várta. Felkísért a sebészetre, segített a csomagom becipelésében és addig amíg felvettek az osztályra, kint várt türelmesen, hogy még eltudjon köszönni. Megkaptam a csinos kórházi hálóingemet, a karszalagom és egy ideiglenes kórterembe kísértek, ahol megtudtam, hogy a második leszek majd. Utána még kimentem a férjemhez, hogy eltudjunk köszönni egymástól, hiszen egy ideig távol leszek tőle. Nagyon nem akarta ezt a búcsút, hiszen utálja ezeket a távolléteket, ahogyan én is. Sok ilyenben volt már részünk és tudtuk ezek nagyon nem jó dolgok. Szorosan magához ölelt, majd megcsókolt mielőtt én lassú léptekkel eltűntem a zárt ajtók mögött. A szobában átvettem a hálóinget, a papucsomat és megírtam mindenkinek, hogy második leszek a sorban. Sokan idegeskedtek, izgultak értem, ami érthető volt. Még egy kicsit várnom kellett, de 9 óra előtt megérkeztek értem. Bevettem a gyógyszereket, felfeküdtem az ágyra és már repültünk is a műtőig. Útközben beszélgettem a beteghordóval és amíg a műtő előtt vártam, addig se unatkoztam, mert volt társaságom. Mindenki megjegyezte milyen jó azt látni, hogy nem idegesen, hanem mosolyogva visznek a műtétre. A műtőben áttettek egy másik ágyra, betakartak szépen és elkezdték az előkészületet. Az altatóorvos még megkérdezett pár dolgot, majd mondta, hogy mit hogyan fogok kapni és akkor bele is vágnak. Elkezdték adagolni az altatót és közben mély lélegzettel szippantottam az arcomnál lévő bódítóból. Akkor kellett szólnom, mikor kicsit már bódult voltam és éreztem, hogy furcsa a fejem. Utána mondták, hogy gondoljak valami szépre, de már érkezésem se volt mert aludtam.

A következő amire emlékszek, hogy áttesznek az ágyra és fáj a hasam, utána már csak az ébresztésre, ami a megfigyelőben volt. Egy párszor elmondták nekem, hogy Kitti ébresztő, ugyanis szokásomhoz hívem mindig vissza aludtam. Amikor kellően magamhoz tértem, elkezdtek visszavinni a szobámba, itt még csak kis foszlányokra emlékszek és még aludtam egy kicsit. Az ébredésem első mozzanata az volt, hogy megnézzem milyen vágások vannak rajtam. A nővér, aki mellettem volt, mondta minden rendben lappar lett. Infúziót kaptam és kicsit bágyadt voltam még, de már tudtam mi történt. Írtam a férjemnek, a családnak és barátoknak, hogy minden rendben van, ha jobban leszek jelentkezek. Az orvosom is megérkezett és elmondta milyen volt a műtétem. Nehezen, de sikerült, igaz más helyekről kellett megközelíteni az epehólyagot, az előző vágások végett. Nehezített pálya volt, sok összenövéssel odabent, de sikerült mindent megoldaniuk. A fenti vágásom nagyobb lett, onnan vették ki az epehólyagomat. Nagyon sok epekövem volt, amit egy zacskóban megkaptam és emléknek megőrizve hazahoztam. Fáradt voltam kicsit és egy darabig csak feküdni lehetett, pihenni. Szerencsére nem voltak erős fájdalmaim, így estére már fel is kellhettem, aminek annyira örültem, mert már unalmas volt a fekvés és kényelmetlen. Az első felkelések mindig furcsák, de végre egyedül elmehettem WC-re, igaz csak óvatosan. Pici szédülésem volt utána, de hamar elmúlt és estére már lehetett folyadékot is inni. Elég jól ment a mozgás és a műtéthez képest jól voltam, ennek annyira örültem. Másnap reggelit és ebédet is kaptunk, ami nagyon jól esett, mert már éhes voltam. Sokat járkáltam, ültem az ágy szélén, hogy jobban legyek és ne unatkozzak. Az orvosom látva, hogy jól vagyok és semmilyen komplikáció nem adódott, még aznap délután hazaengedett, így csak 2 napot voltam a kórházban. Nagyon örültem neki, hogy otthon tudok tovább lábadozni és a férjem is alig várta, hogy otthon legyek. Az autókázás, utazás nem volt kellemes, hiszen minden apró úthibát megérez ilyenkor a hasam, de szerencsére rendben ment minden. 

Most már csak pihennem kellett és gyógyulnom, hogy jobban legyek végre. Tudtam, hogy nehéz idők várnak még rám, de már az első szakaszán túl voltam és más már nem számított, csak az, hogy célba érjek. 

Folytatása hamarosan. 

Pár kép műtét előtt, után és az epekövekről.

Fotó: Anna Shvets  a Pexels oldaláról 

Ha tetszik a blogom és szeretnéd az elsők között olvasni új posztjaimat, kérlek jelezd az alábbi űrlap segítségével! 

    +3

    4 hozzászólás

    • Wikka

      Hűha. Sajnálom,hogy atkellett élned ilyen műtétet 🙁 de örülök hogy jobban vagy es mar reméljük nem kell többet hasonló műtétre várnod! Eleg fura hogy a tenyeredben igy elfert ennyi epekő. Kicsot bizarr 🙂

      0
    • Klaudi

      Nagyon sajnálom hogy ezt a műtétet is át kellett élned, de ahogy olvastam is hogy mosolyogtál és nem idegeskedtél, ez jó jel. 🙂 Az epekőveid olyanok, mint a kristályok. 😀 Legalábbis a formájuk miatt mondom ezt. Várom a következő bejegyzésed 🙂 további jobbulást és jó gyógyulás kívánok! 🙂

      0
    • Petra

      Sajnálom, hogy át kellett esned a műtéten, nem lehetett könnyű. Remélem, jobban vagy már, pihenj és regenerálódj sokat!

      0

    Leave a Reply

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük